Két nő nyomorgott öt gyerekével a "dobozban"
21 év után költözhet igazi lakásba a vagonban élő család
Egy bírósági döntés értelmében pénzt kap lakásvásárlásra két asszony, aki öt gyerekével 21 éve egy vagonban él az oroszországi Krasznodar megye Tuapsze járásában.
2011.02.05 19:28MTI, ma.huMint kiderült: a nők testvérek, s még vasutas férjeikkel kerültek a vagonba 1989-ben. Akkor átmeneti megoldásként gondolták a különös szállást, és még a Szovjetunió idején felkerültek a lakásra várakozók listájára.
Azóta megözvegyültek, két gyerek már nagykorú lett, az egyik 12 és 16 éves lánya, a másik 13 éves fia él velük. Hogy ennyi idő alatt hogyan nem jutottak lakáshoz, nem tudni. A vagonban a vaskályha és a világítás jelenti az egyetlen luxust.
A tavaly ősszel bekövetkező árvizek kétszer is elöntötték a vagont. A többi helybéli lakoshoz hasonlóan ők is kaptak kártérítést: ketten összesen 140 ezer forintnyi segélyt és közel kétmillió forintot a bekövetkezett károkért.
Míg a környékbeliek ezen összegeken felül 800 ezer forintnak megfelelő összeget is kaptak renoválásra, addig ők semmit, ugyanis a vagon nem az ő tulajdonuk.
Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, ugyanis a nők a bíróság segítségét kérték ennek a kacifántos ügynek a megoldásában. Apénteken meghozott ítélet értelmében Klinkina négytagú családja közel 14 millió forintnak megfelelő, a háromtagú Melnyik család mintegy 10,56 millió forintnyi pénzt kap lakásvásárlára.
Ezeket Nagyezsda Klinkina Ajgjul Nabiulina nevű lánya mondta el pénteken az Interfax hírügynökségnek, de nem volt igazán elégedett: úgy vélte, jobb lett volna, ha pénz helyett egyből lakást adnak, mert így még várni kell a költözésre, pedig a vagonban nagyon hideg van.
A helyi hatóságok megerősítették, hogy a két család több mint 21 éve él a vagonban, s elmondták: más családok is éltek így sokáig, de a többieket már áttelepítették lakásokba. Ehhez azonban minden esetben bírósági ítéletre volt szükség.
Az őszi árvíz károsultjai a kompenzáció két módja közül választhattak: kérhettek új lakást, vagy pénzt, hogy vásároljanak maguknak lakhelyet. Azóta az eddiginél biztonságosabb helyen felépült számukra 56 családi ház és három ötemeletes ház.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


