Hazaengedték a kórházból a színészt

Zana József: Még egy-két ilyen, és a temetőben kötök ki!

Kemény leckét kapott, de tanult is belőle Ganxsta Zolee színész édesapja, aki 3 héten át feküdt súlyos fejsérüléssel a kórházban egy félresikerült tévéshow miatt.

2011.01.26 17:29ma.hu

A héten vetítik az Ezek megőrültek! adásának azon részeit, melyekben az első néhány feladatot még Zana Józseffel teljesítettek a csapattársak, ám nem sokkal a kezdés után Majkának kellett beugrania a színész helyére.

Ganxsta Zolee 72 éves, bár lélekben huszonéves édesapja ugyanis az egyik játék során összeütközött Beleznay Endrével és olyan szerencsétlenül esett el, hogy több vérömleny is kialakult az agyában.

A játékostársak először nem is gondolták, hogy mekkora a baj, annak ellenére, hogy Zana elvesztette az eszméletét, ám a kórházi tartózkodás hosszabbra nyúlt, mint 1-2 nap. A szellemileg örökifjú színész kénytelen volt elfogadni, hogy teste már nem annyira strapabíró, mint szeretné, több mint egy hétig nem múló fejfájással és szédüléssel kellett megküzdenie, de korán kezdett örülni ezek megszűnésekor.

Fotó: zanajozsef.hu

A múlt héten, mielőtt hazaengedték volna, még egy utolsó vizsgálatot végeztek el rajta az orvosok, ekkor derült ki, hogy bár az eséstől kialakult három bevérzésből kettő felszívódott, a harmadik mellett egy újabb vérömleny jelent meg.

Így az elbocsátó szép üzenetet a színész mégsem kapta meg, további egy hétig élvezhette az ápolónők és az orvosok figyelmét.

21 nap után végre tegnap hazamehetett, de hetente kell visszajárnia ellenőrzésekre, és vérhigító szereket is kapott az újabb bevérzések elkerülése érdekében - mondta el az Új Ásznak.

Hetven százalékosan érzem magam, ezért ha hazaérek, még pihenni fogok. Még egy-két ilyen műsor, és a temetőben kötök ki!” - jegyezte meg Ganxsta papa, aki most egy darabig az alkoholról is lemond, de a teljes felépülést pezsgővel szeretné megünnepelni, addig pedig élvezi a házikoszt áldásait, kaviárra és libamájra vágyik, de a pörkölt is megteszi.

Zana József padlóra került

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.