Molesztálják rabtársai az exfocistát
Megalázó (szex)rabság: O.J. Simpson a börtön "szukája"
Nem tisztelik rabtársai O.J. Simpsont, aki hivatalosan egy pitiáner rablás miatt került rács mögé, miközben eredetileg gyilkosság vádjával került bíróság elé.
2011.01.13 16:29ma.huNéhány évvel ezelőtt a világsajtó figyelmének kereszttüzében zajlott a futballsztár O.J. Simpson tárgyalása, amelyben azt igyekeztek kideríteni, ő követte-e el azt a gyilkosságot, melynek áldozata a focista elvált felesége és annak új szerelme voltak.
A már-már szappanoperának is beillő tárgyalássorozat végül felmentéssel zárult, az egykori sztár azonban csődbe ment, miután a halott asszony családja polgári peres úton több tízmillió dolláros kártérítést harcolt ki.
Fotó: UPI
2007 őszén újra a hatóságok elé került, amikor egy hotelszobába betörve egy kereskedőtől sportrelikviákat próbált ellopni - saját bevallása szerint csak az ő egykori futballmezét szerette volna visszaszerezni, amelyhez a kereskedő Simpson állítása szerint jogtalanul jutott hozzá.
Csakhogy a kereskedőt fegyverrel próbálta jobb belátásra bírni, így a bíróság végül 15 évre elítélte, ez egyébként fele volt az effajta bűncselekményre kiszabható büntetésnek.
Norm MacDonald színész-komikus most azt állítja, a férfi alaposan megsínyli a börtönt, mivel rabtársai valódi keményfiúk, és az ő szemükben nincs értéke a betöréses lopásnak, pláne nem ilyen kis értékben. A sportereklyék lopása a börtön-rangsorban a legalsó fokon áll.
MacDonald szerint emiatt a többi rab szexuálisan bántalmazza és megalázza az egykori sztárt.
O.J. Simpson királynő lett a sitten!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


