"Marha jól érzem magam!"
Búcsú a dundiságtól - Plasztikáztat Falusi Mariann?
Tizenhét kilótól szabadult meg Falusi Mariann, mióta életmódot váltott - az énekesnő sporttal igyekszik a bőre rugalmasságát is biztosítani, de lehet, hogy műtétre lesz szüksége.
Falusi Mariann bulizva égette a zsírt
Az utóbbi hónapokban kemény fogyókúrára fogta magát a Pa-dö-dő énekesnője - Falusi Mariann elmondása szerint életmódváltása óta marha jól érzi magát, mintha teljesen kicserélték volna. Energikusabb, betartja szigorú étrendjét, sportol - emiatt bőre rugalmasságát sikerült megőriznie, de azon, hogy majd kés alá fekszik-e, hogy az eredmény még tökéletesebb legyen, még gondolkodik.
Még nem ereszkedett meg a bőre, bízik benne, hogy a sok edzés segít. Azok, akik társai a zsírégetésben, szintén nem fordultak még plasztikai sebészhez, reméli, neki sem kell majd - mondta el a Napi Ásznak Mariann.

Falusi Mariann az ősz elején lett rosszul egy vidéki koncertje közben. Az énekesnő óriási nyomást érzett a fejében, megszédült, és csaknem elájult. Mentőt kellett hívni hozzá. Később a nógrádgárdonyi kardiológiai szanatóriumba ment alapos kivizsgálásra.
Mariann akkor nagyon megijedt. Tisztában volt vele, hogy 126 kilója miatt komoly problémái lehetnek. Mióta csak ismeri a közönség, dundi volt, az utóbbi két évben azonban saját bevallása szerint legalább húsz kilót felszedett. Oka egy fájdalmas szakítás volt.
Az énekesnő rádöbbent arra, ha nem változtat életmódján, az könnyen az életébe kerülhet. Kitűzte célul, hogy egy esztendő leforgása alatt 40 kilótól fog megszabadulni, és a jelek szerint igen jó úton halad.
Nemrég látványosan búcsúzott egészségtelen életmódjától - egy rendezvény keretében édesanyjával és legkedvesebb barátaival együtt kukába dobta az ártalmas fogásokat, majd megmutatta, most milyen ételekkel fogy.
Barátai ajándékokkal kedveskedtek neki, például több számmal kisebb holmikat vásároltak...
Mozgás nélkül is fogy Mariann?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06