Tragikus baleset, életveszélyben a sztártestvér
Felnyársalta a kerítés a tinisztár testvérét
Tragikus balesetet szenvedett az énekes Mika nővére: londoni lakásuk ablakából kizuhant és a kerítés korlátai átszúrták őt.
2010.10.12 15:29ma.huSürgősségi műtétet hajtottak végre Paloma Penniman styliston, miután három emeletet zuhant, egyenesen rá az ablak alatt álló kerítésre. A 28 éves fiatal nő és testvére, a popsztárként ismert Mika vacsorázni voltak, majd felmentek a férfi lakására, hogy beszélgessenek még egy darabig.
Egyelőre nem tudni, pontosan mi történt, de hajnali negyed 6 körül vészhívás futott be a mentősökhöz, hogy egy nőt felnyársalt a kerítés. A rendőrség nem kezeli az esetet gyanús ügyként, a hivatalos verzió szerint Paloma a párkányon ülve elvesztette az egyensúlyát, ezért történt a tragikus baleset.
A kerítés tetején lévő karók átszúrták a lány hasát és combját is, állapota kritikus, de stabil. Egyes beszámolók szerint a mentők csak úgy tudták őt kórházba szállítani, hogy ki kellett vágni a kerítés egyes darabjait is, és csak a kórházban távolították el a testéből.
Mika és Paloma - a lány Mika legutóbbi lemezén énekelt is
A bejrúti születési Mika - valódi nevén Michael Penniman és családja, köztük két másik testvér is most a londoni Royal Hospitalban virraszt, amíg az orvosok Paloma életéért küzdenek.
Egy közeli barát úgy nyilatkozott: „Ez nem egyszerűen tragikus, ez egyenesen olyan, mint egy rémálom! Mika elvesztette az eszét az aggodalomtól, de senki nem tudja pontosan, mi történt. Paloma az egyik pillanatban még az ablakban ült, aztán már a kerítésen volt fennakadva.”
Az énekes szóvivője a család nevében némi türelmet kért ezekben a nehéz időkben.
Mika is biszex
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


