Az ORTT górcsöve alatt a valóságshow
Máris a médiahatóság előtt a Való Világ, etikailag kifogásolható?
Minden eddiginél szigorúbb ellenőrzés alá vetik az RTL Klub valóságshowjának új évadát, ezúttal már az adásba kerülés előtt megvizsgálják, minden rendben van-e.
2010.09.10 16:45ma.hu / Napi ÁszAz ORTT helyébe lépett Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság már azelőtt ellenőrzése alá vonná a Való Világ című valóságshowt, mielőtt az első részt bemutatná az RTL Klub – tudta meg a Napi Ász. A lap szerint a Szalai Annamária vezette hivatal arra készül, hogy etikai kódexet írjon a műsorhoz, ezek be nem tartása esetén pedig milliós nagyságrendű pénzbüntetést, de akár több órás adásszünetet is jelenthet.
A megkötések tartalmazhatják a törvényi előírások fokozott betartására vonatkozó figyelmeztetést, de akár egyéb szigorításokat is, ami a műsor készítőinek kezét igencsak megkötné.
Szalai Annamária
Az NMHH elnöke elmondta, a szereplőkkel kötött szerződéseket mindenképp átvizsgálják, ez nem ismeretlen az RTL Klubbal szemben, ugyanis korábban a délutáni idősávban látható beszélgetős műsoroknál már előfordult ilyen ellenőrzés. Akkor a műsorban szereplőkkel egy hozzájáruló nyilatkozatot írattak alá, amely többek közt bizonyos jogokról is lemondatta a képernyőn megjelenőket.
Szalai szerint azonban még ha alá is ír valaki ilyen nyilatkozatot, semmisnek kell tekinteni, amennyiben a tartalma ellentétben áll valamely társadalmi érdekkel. A válogatón megjelenő személyeknek alá kellett írniuk, hogy saját elhatározásukból jelentkeztek a műsorba, nem állnak cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt, valamint hogy nincs ellenük folyamatban büntetőeljárás, egyszóval a szokásos erkölcsi nyilatkozatot kérték, hogy jogilag védve legyenek az utólagos reklamációktól.
Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az NMHH pontosan milyen szabályokkal szigorítaná a showt, és azt sem, hogy ez milyen hatással lesz a műsor nézettségére: a korábbi sorozatokat ugyanis egyre botrányosabb és pikánsabb részletek tarkították, ami persze a nézettségi mutatókra egyértelmű hatással volt.
A Való Világ negyedik szériája egyelőre a válogatás fázisában tart, bár a jelentkezések már lezárultak. A következő hetekben derül ki, hogy a 20 ezer jelentkező közül kik kerülnek adásba, és a csatorna hivatalos oldalán az indulásról is csak annyit lehet tudni, hogy „néhány héten belül indul a valovilag.hu oldal” – vagyis magáról a televíziós sugárzásról egyelőre mélyen hallgat minden érintett.
Tart a Való Világ konfliktusaitól a médiahatóság
Kapcsolódó írások:
- No szex, please - még indulás előtt kivégezhetik a Való Világot?
- eltávolított cikk
- A "szánalmas" Való Világot is elveszik Stohl Andrástól?
- Finoman kérte meg párja kezét a Való Világ szőkesége
- Szingli a Való Világ fekete démona: nem is kell neki pasi!
- Véget ért az "amerikai álom"! - Leó szakított párjával
- Nahát! Apa lesz a Való Világ-sztár
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


