Dalmáciai romantika kamaszkori őrülettel
Papp Gergő újra kamaszkorát éli!
Az Aktív műsorvezetője felejthetetlen hetet élt meg feleségével Dalmácián. A pár ezúttal gyermekük nélkül utazott, és valóban romantikus nyaralás során újra élheték kamaszkorukat is.-olvasható a bulváros.hu-n.
2010.08.08 20:00bulvaros.hu Fotó:est.hu
"Hatodik alkalommal mentünk ugyanoda vissza."- kezdte a Hot magazin tájékoztatását Pimasz Úr. "Volt, amikor gyerekkel, és volt, amikor gyerek nélkül. Viszont éppen akkor fogant meg a kisfiúnk."- mesélte a műsorvezető, aki feleségével és még egy baráti párral vállalkozott a 750 kilométeres távra.
Egy tengerparti házra még évekkel ezelőtt bukkantak rá, ami mára igazi zajos hellyé nőtte ki magát, ahogyan a műsorvezető fogalmazott, "Olyan csendes volt az a rész, mint egy nyugdíjas szanatórium. A pár most fiúk, Ádám nélkül utazott. A gyerekre addig, míg a szülők kikapcsolódtak, a nagyszülők vigyáztak felváltva.
"Először a feleségem édesanyjánál volt Miskolcon, azután az én szüleimmel Budapesten, de nagyon nehezményezte, hogy nem tarthat velünk. Persze ő is nagyon hiányzott nekünk, pedig csak egy szűk hétig voltunk távol."- mesélte Gergő. A romantikus kirándulás minden percét igyekeztek kiélvezni, hiszen a továbbiakban nem lesz egyszerű megoldani és összeegyeztetni a pihenést.
Ádám szeptembertől ovis lesz, ám édesapja egyáltalán nem aggódik. "Nyitott kis srác, imádja a gyerekeket, és bölcsibe is járt korábban." Judit, Gergő felesége is hamarosan munkába áll. Így valóban komoly szervezést igényel majd egy nyaralás megtervezése.
Gergőnek erre is van megoldása: "Addig is a mostani nyaralásból fogunk táplálkozni, amely mindenképpen a legszebb emlékeink közé tartozik majd. Úgy éreztük magunkat, mintha ismét nászúton lennénk."- nyilatkozta a műsorvezető, aki feleségével rengeteget bulizott nyaralásuk alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


