Kicsit veszélyes mutatvány...
Fotók: Kaszákkal teli biciklivel közlekedik a nyugdíjas artista
Kaszákkal felszerelt kormány nélküli biciklivel tette meg a Pécshez közeli Árpádtető és Mánfa közötti 10 kilométeres utat Farkas Árpád nyugdíjas artista szombaton, hogy így tisztelegjen a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program előtt.
Kaszás bicikli - Farkas Árpád nyugdíjas artista mutatványa 
A Somogy megyei Hetesen lakó 70 éves férfi húsz pozsonyi kaszát erősített kétkerekűjére, egyet a szájába vett, járműve kormányát pedig nem sokkal indulása után leemelte és eldobta.
Farkas Árpád a produkcióját veszélyeztető széllel dacolva, rendőri biztosítás mellett, 30-40 kilométeres óránkénti sebességgel haladva, a félreálló autósok és motorosok ámulatára vette be az éles kanyarokat és negyed óra alatt érkezett meg a község határába.
Az artista a próbát követően az MTI-nek azt mondta: út közben szívesen zsonglőrködött volna labdákkal, de erre a szél miatt most nem volt lehetőség. A bemutatót e nélkül is sikeresnek értékeli, 2007-ben ugyanezt az távot még "csak" tizenegy kaszával tette meg.
Farkas Árpád szólt arról is, hogy hatéves kora óta amatőr artista és zsonglőr, pályafutása során rendszeresen fellépett kulturális rendezvényeken, szállodákban, különböző showműsorokban. Legnagyobb attrakciója, hogy százötven poháron képes egyensúlyozni, miközben nyakában egy gyereket tart.
A jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy kaszákkal felszerelt kerékpárjával Kékestetőről és egy kétezer méter magas svájci hegyről is szeretne lebiciklizni. Megjegyezte, családja félti ezektől a bemutatóktól, lánya már könyörgött neki, hogy ne csinálja többet, de ő ezt nem tudja megígérni neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


