Hulé Éva: Akár börtönbe is megyek!
Másik lábát is levágták Jimmy halála szemtanújának
Akár a börtönt is kockáztatja azzal, hogy megtöri az immár tíz éve tartó csendet, de vállalja: Zámbó Jimmy halálának szemtanúja kórházi ágyán vallott arról, már nem fél, és kitálal az énekes és felesége nem éppen idilli házasságáról is.
2010.02.10 08:30Zámbó Jimmy halálának szemtanúja úgy érzi, nincs többé félnivalója: súlyos betegségéből már alig van kiút. Egyik lába már térdtől lefelé hiányzik, négy nappal ezelőtt levágták a másik lábfejét is.
A Napi Ásznak kórházi ágyán fekve mesélt Hulé Éva, de csak azért szólalt meg, hogy reagáljon Jimmy neje, Edit asszony a minap a Mokkában tett kijelentéseire.
A lapnak elmondta, nem igaz, hogy az elmúlt tíz évben Jimmy neje beszélt volna vele. Akkor hívta fel, amikor a minap tolták ki a műtőből, és látta, hogy mennyi nem fogadott hívása van. Visszahívta a számot, Edit volt: csak akkor ismerte fel a hangját, amikor elkezdte őt szapulni és fenyegetni - mondta a Napi Ásznak a szemtanú, aki Edit szavai után szó nélkül lerakta a telefont.
Ezzel szemben Edit azt állítja, Éva felhívta őt és fenyegetik Jimmy testvérei. Hulé Éva ezt nevetségesnek tartja, hiszen éppen a Zámbó-testvérek azok, akik mindenben támogatják őt.
A nagybeteg asszony egyébként úgy érzi, nincs már vesztenivalója, akár a börtönt is vállalná igazáért. Eddig félt, de ma már kiáll érte. Mint a Napi Ászban fogalmazott: tudja, tízéves hallgatásáért börtön járhat neki, de számára már mindegy, hogy a lakásában vagy egy cellában éli le azt a keveset az életéből, ami adatott neki.
Addig viszont nem hal meg, míg meg nem tudja mindenki, mi történt Jimmy-vel. Bátran el fogja mondani a részleteket arról is, mennyire megromlott az utolsó években az énekes és felesége kapcsolata - a megdöbbentő részleteket a napokban közli a Napi Ász.
Zámbó Krisztián elérzékenyült saját Jimmy-dalától!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06