Ma rádiót se hallgat B. Tóth László
Húsz év után a padlón az egykori magyar rádiósztár
Valaha a Magyar Rádió harmadik embere volt B. Tóth László - Egy rádióelnök bosszúból szüntette meg a Calypso Rádiót, melyet ő alapított és szerkesztett. Ezután a valaha magas pozícióban dolgozó B. Tóth László kifutófiúvá, majd munkanélkülivé vált.
2010.02.01 14:30Fotó: tv2.huMa este Szily Nóra vendégeként szólal meg B. Tóth László, egykori neves rádiós a Reflektor tévé műsorában. Neki mindene a rádió volt, majd egyik napról a másikra elveszítette második otthonát.
B. Tóth László szerint a rádió kicsinálása négy-ötezer embert vágott pofon. De az akkori rádióelnököt ez nem érdekelte - Huszovalahány év után ő is fogta, összepakolta a holmiját és búcsút intett.
A stúdiójában zajlott az élete korábban, ott voltak a lemezei, a hegytetőről esett le a mínuszba, anyagilag és erkölcsileg is - mesélte Szily Nóra Őszintén műsorában a rádiós - adta hírül a Napi Ász.
Nyolcszázezer és egymillió közötti hallgatottsággal ment huszonéveken keresztül a Poptarisznya. Amikor ezt fel kellett adnia, egy nagyon rossz másfél-két év következett B. Tóth László életében.
A rádiósnak azt is be kellett látnia, hogy a telefonja akkor csörög legtöbbet, ha az ember pozícióban van. Hirtelenjében elhallgatott a telefon. Sok barátja elmaradt mellőle a nehéz időkben - mondta el a sztár, aki hozzátette: mostanság azért egyre többen újra előkerülnek.
A nagy profik nem felejtették el őt, és erre büszke - vallotta be. 2001 környékén B. Tóth Lászlót az ügynöklistával is megtalálták. Elkezdék a barátait hívogatni, például Dévényi Tibort, de ő kikérte magának - írta a Napi Ász.
Mindenki megpróbált rajta fogást keresni - ő azonban szembe tudott magával nézni, tudta, hogy mit és miért csinált - emlékezett vissza a rádiós.
Mindig megpróbálja magát abban a helyzetben jól érezni, amiben van. Volt vezérigazgató és kifutófiú, a kettő között is majdnem minden. Ma DJ-ként dolgozik. Nem tűnődik rajta, hogy a rádió harmadik emberéből lett lemezlovas, hanem boldog, hogy van ötszáz néző, aki szereti őt és a zenéjét. Neki a zene terápia - mondta el Szily Nórának B. Tóth László.
Az egykori rádiós nem is hallgat rádiót. Kanadában vett egy I-Podot, azon játssza le a zenéit. Nagyon ritkán kapcsolja be a rádiót - adta hírül a Napi Ász.
Mit mondott B. Tóth László Michael Jacksonról?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


