"Hiába sikítottam, senki sem hallotta meg"
Elképesztő! 23 évig kezelték kómásként!
Egy téves diagnózis miatt 23 évig kezelték kómásként Rom Houbent. A férfi teljesen lebénult, de végig magánál volt, mindent hallott és érzékelt a körülötte zajló világból.
2009.11.24 15:46ma.huA közel negyed évszázadot így jellemezte: "Hiába sikítottam, senki sem hallotta meg. A testem volt a börtönöm." Orvosai szentül meg voltak győződve arról, hogy a férfi teste csupán vegetál, de Houben mindent felfogott, csak éppen nem tudott jelzést adni valódi állapotáról.
Az orvosok ma már azzal magyarázzák ezt a sajnálatos „tévedést”, hogy majd' 25 évvel ezelőtt nem létezett olyan orvosi berendezés, amely igazolta volna a beteg ébrenlétét. Rom agyát 3 évvel ezelőtt kezdték el újra vizsgálni, ekkor egy forradalmi készülékkel kiderítették: agyi hullámai egy teljesen egészséges felnőtt emberé.
A vizsgálatot végző orvos, aki egyben a módszer feltalálója döbbenetes dolgokat nyilatkozott: szerinte ugyanis több tucat beteg lehet szerte a világon, akik ugyanolyan állapotban léteznek, mint Rom. Houben így nyilatkozott már számítógépe segítségével: a 23 év alatt az alvás segítette át a nehéz pillanatokon. Nem is remélte, hogy egyszer „észreveszik”, hogy valójában milyen állapotban is van ő valójában.
Rom 1985-ben, egy autóbaleset következtében bénult le. A „felfedezése” óta újra kinyílt előtte a világ, sok dolgot szeretne pótolni, valamint tudatni a világgal: él és életben is akar maradni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06