Thatcher meghalt - vagy mégsem?
Margaret Thatcher halálhíre igaz, de mégsem
"Thatcher meghalt" - állt abban az sms-üzenetben, amely kisebb politikai bonyodalmakhoz vezetett Kanadában a Vasladyként emlegetett egykori brit miniszterelnök asszony állítólagos halálhíre kapcsán. Csütörtökre kiderült: a hírnek volt némi alapja, de ennek vajmi kevés köze van a politikushoz.
2009.11.13 07:12MTIA hír a kanadai katonacsaládok tiszteletére adott fogadáson rengette meg az összegyűlt konzervatív politikusokat, akik mobilkészülékeiken és blackberryjükön kapták kézhez a lesújtó beszámolót. A tanácsadók rögtön össze is sereglettek, hogy reagálást fogalmazzanak meg.
A kanadai miniszterelnök irodája telefonált a Buckingham-palotába és a brit kormányfő hivatalába, hogy megerősítést nyerjen a halálhír - a britek azonban értetlenül álltak a tengerentúli hívás előtt.
A zavarodottság közepette azonban kiderült: az üzenetet John Baird közlekedési miniszter írta torontói otthonából a fogadáson résztvevő egyik vendég mobiljára. Baird azonban csak azt akarta közölni, hogy Margaret Thatcherről elnevezett 16 éves cirmos macskája elpusztult. Az sms fogadója azonban félreértette a hírt és továbbította a többieknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


