Az énekesnő már nem játszik pasiszerepet
Tóth Gabi: Rolival véletlenül buktunk le!
A Cool délutáni műsorában Tóth Gabi és újdonsült párja, a Groovehouse dalos pacsirtájának ex-férje, Roli, a legnagyobb örömmel fedték fel kapcsolatuk történetét, és magánéletük legféltettebb titkaiba is beavatták a nézőket.
2009.09.09 15:48rtlbulvar.huAz énekesnő és szerelme véletlenül buktak le, de boldogságukat immáron kamerák előtt is vállalják. Horváth Évának és Kinter Oszkárnak elárulták, a közös stylistjuknak köszönhetik azt, hogy megismerték egymást.
Kezdetben fel sem merült bennük egy esetleges kapcsolat lehetősége, a beszélgetéseik elsősorban közös munkáról szóltak.
– „ Mondhatjuk úgy is, hogy először elmentünk egymás mellett!”
A sors azonban úgy hozta, hogy egy ideje egy párt alkotnak. Bevallásuk szerint nem akarták világgá kürtölni, ám valahogy – talán az exeknek köszönhetően – kiszivárgott hír, így titkolózni sem szeretnének a továbbiakban. Boldogok, szerelmesek, és annyi időt töltenek együtt, amennyit csak lehet.
– " Mindketten sokat dolgozunk, de az estéket és hétvégéket el sem tudjuk képzelni egymás nélkül! Én teljesen lenyugodtam mellette. Roli nagyon fontos nekem, mert ő az első férfi az életemben, aki látja az értékeimet, arról nem is beszélve, hogy végre nem én hordom a nadrágot!"
Gabi szavait kedvese is megerősítette, bár azt megjegyezte, hogy szíve választottjából néha azért még előtör a vehemens, lázadó természete, olyankor pedig előfordul, hogy apróbb veszekedések bontakoznak ki.
– " Persze nem komoly viták, mindig viccelődésbe mennek át. Általában bújós, érzelmes lányként viselkedik!"
Gabi pánikbeteg, de küzd ellene!
Kapcsolódó írások:
- Tóth Gabi a testére varratja egy férfi nevét!
- Tóth Gabi: Azt csinálok a testemmel, amit akarok
- Tóth Gabi Tom Cruise nyomdokaiba lépett!
- Judy exe és Tóth Gabi nem gondolják, hogy titkolózniuk kéne
- Tóth Vera és Tóth Gabi Londont is meghódítja!
- Tóth Gabi a mennyországban akar bulizni Jackóval!
- Videóval! Puskás Peti és Tóth Gabi egy pár lehet?
- Tóth Gabi botrányos ruhában- szinte egy szál bugyiban állt színpadra!
- Tóth Gabi kitör a ketrecből!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


