Pózna körül pörgött a magyar sztár!
VV Anett bugyiját tömte Müller Attila és LL Junior!
Hogy megtalálta-e Anett élete hivatását, majd elválik, mindenesetre ennyire ne szaladjunk előre! Egyelőre még csak egy alkalommal pörgette a testét a pózna körül...
2009.08.15 09:00rtlbulvar.huA Cool Live műsorvezetői a fejükbe vették, hogy megtanítják a rúdtánc néhány akrobatikus elemére Béres Anettet.
Tervük megvalósításában Kollár Betti, profi táncos volt a segítségükre, aki nem kímélte az újabban énekesnőként tevékenykedő VV Anettet, rögtön néhány nyakatekert pörgésre próbálta rávenni.
Miután az apróbb technikai gondok is elhárultak némi hintőpor segítségével már semmi sem állhatott az egykori villalakó útjába, és a rúdra vetette magát.
A siker pedig nem maradt el: Müller Attila és LL Junior – miután csorgó nyállal végignézték Anett műsorát – a filmekből jól ismert módon néhány bankjegyet tömtek a rúdtáncosnővé avanzsált hölgyemény bugyijába, elismerésük jeléül, aki megjegyezte, eddig hamis képet alkotott erről a sportágról, és lehet, hogy jövőben komolyan elkezd vele foglalkozni.
– Én a sztriptízzel azonosítottam, de most már látom, hogy ez egy igencsak kemény, minden izmot megmozgató sport - vélekedett Anett.
Kevesen tudnak arról, amit VV Anett elmondott!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


