A sztár folyamatosan eltiltották...
Majkának eddig esélye sem volt jogsit szerezni!
Ha csak teheti, autóba száll az ózdi hős - Majkának ugyanis, bármily hihetetlen, csak most adatott meg a lehetőség, hogy hivatalosan is vezethessen!
2009.07.29 10:50ma.huA pókerben verhetetlen hazai sztár boldog, hogy végre jogosítvánnyal a zsebében kocsikázhat - Majka ugyanis hat év folyamatos eltiltás után megszerezte az okmányt. Mint mondja, éveken át erre esélye sem volt.
Most tehát nagyon készült a vizsgákra, bebiflázta a KRESZ-könyvet, és a szabályokra kínosan ügyel is. Nem fogja kockára tenni jogosítványát, amire annyi évet várt - szögezte le a Napi Ászban a sztár.
A Való Világ villában kezdte pályafutását, majd rapper-ként és rádiós műsorvezetőként futott be.
Később a televízió képernyőjén láthattuk az ózdi fiút, aki még olyan műsornak is házigazdája volt, mint például a Sofőrök.
A sztárnak kellett kommentálnia a műsor résztvevőinek vezetési stílusát, s természetesen nem volt hiány a vicces szituációkból sem...
Majka egy időszakban olykor több csatornán is látható volt egyszerre.
Médiatörténelmet írt azzal, hogy tavaly volt olyan nap, amikor délután a Kölykök műsorvezetőjeként a Viasat3-on, majd a Szexi vagy nem zsűritagjaként a VIVA tévén tűnt fel.
Este azonban a Hal a tortán egyik résztvevőjeként láthatták a nézők, a Kontrában pedig a Cool tévé műsorán.
Bíróságon kellett bizonyítani Majkának, hogy nem bűnözésből él!
Kapcsolódó írások:
- Majka: Nem szégyellem a barátnőm múltját!
- A hazai sztárnak bíróságon kell bizonyítania, hogy nem a bűnözésből él!
- Majka: Sváby megenged magának olyat, amiért engem s...ggberúgtak volna
- Majka a pénzét kérte, de gyanúsított lett belőle
- Izgató! Majka félmeztelen lányokkal pókerezik!
- A pókerből él Majka: tavaly 14 milliót játszott össze!
- Szorcsik Viki csak Majka kedvéért bújik ágyba Hujber Ferivel!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06