25 százalékkal zsugorodott a szupergazdagok tábora
A válság világszerte megtizedelte a dollármilliomosok számát is.
A világ gazdagjainak összvagyona 19 százalékkal 32,8 ezer milliárd dollárra csökkent tavaly, s ezzel a vagyonosok tavaly nagyjából annyian voltak, mint 2005-ben.
2009.06.24 19:16MTIA Merrill Lynch és a CapGemini tanácsadó szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint tavaly majdnem 15 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek a vagyona legalább nettó egy millió dollár volt. A 30 millió, vagy ennél nagyobb vagyonnal rendelkező szupergazdagok tábora ennél jóval nagyobb mértékben, közel 25 százalékkal zsugorodott.
Az előző két esztendő robusztus növekedése után a világ gazdagjainak összvagyona 19 százalékkal 32,8 ezer milliárd dollárra csökkent tavaly, s ezzel a vagyonosok tavaly nagyjából annyian voltak, mint 2005-ben. Mindamellett a következő években ismét összeszedhetnek némi pénzt a gazdagok: az összeállítás szerint vagyonuk évente 8 százalékot meghaladó mértékben gyarapodhat, és 2013-ben elérheti a 48,5 ezer milliárd dollárt. A növekedés élén a jövőben is az észak-amerikaiak és az ázsiaiak fognak állni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


