"A szex jó, tegyük még jobbá!"
Szexpárt is indul a kanadai választásokon
Szexpártra is szavazhat a május 12-i tartományi választásokon a kanadai szavazók egy része, ugyanis a Nyugat-Kanadában alakult új politikai formáció ezt írta zászlajára: "A szex jó, tegyük még jobbá!".
2009.05.03 19:14MTIA Szex Pártjának alapítói persze maguk sem áltatják magukat azzal, hogy a Brit Kolumbiában esedékes voksoláson megszerzik a hatalmat, céljuk szerényebb. A választási kampányt arra akarják kihasználni, hogy népszerűsítsék a szexualitásról vallott elveiket.
"Nem célunk, hogy mandátumot szerezzünk, hiszen ez lehetetlen a kis pártok számára hátrányos itteni választási rendszerben, ahol szavazókörzetenként egy képviselőt választanak meg egyfordulós voksolásban" - magyarázta el az AFP-nek John Ince, a párt elnöke, aki civilben szexboltos.
Az ő szemében a kampány alkalom arra, hogy kifejtsék, mennyire jót tesz az egészséges szexualitás az egyénnek és a társadalomnak egyaránt. A párt programjának megvalósítása az iskolában kezdődne, ahol a párt olyan nemi oktatást vezetne be, amely fokozatosan ébresztené rá a diákokat a szexualitás fontosságára.
A serdülőknek elmagyaráznák, hogy bármiféle testi kapcsolat létesítését meg kell előznie a kölcsönös bizalom megteremtésének. A tantárgy része lenne az egyéni erotikus üzenetek módja és a homoszexuálisok iránti tolerancia fontosságának hirdetése.
A Szex Pártjának választási gyűlésein a szónokok síkra szállnak azért, hogy minden nyilvános parkban és az egy hektárnál nagyobb területű fürdőkben létesüljenek nudista részlegek, "hogy normális látvány legyen az emberi test és hogy ne bélyegezzék meg a nemi szerveket". Nemcsak a fiatalokkal törődik az új párt: egyik célja a szexuális kapcsolatok elősegítése az idősotthonokban, ebből a célból bevezetné "a szexuális gondozásban jártas ápolók" képzését.
"A többi párt nem kíván foglalkozni az ilyesfajta problémákkal, félnek ettől" - mondja Scarlett Lake egykori sztriptíz-táncosnő, aki egyike a párt három jelöltjének. A szexpárt ötletei között szerepel, hogy a királynő ünnepét, amelyet évről évre a prüdériájáról ismert Viktória királynő emlékének jegyében ülnek meg Kanadában, a jövőben a görög mitológiában a szerelem istennőjeként ismert Erosz tiszteletére rendezzék meg, Bálint-napot, a szerelmesek ünnepét pedig nyilvánítsák fizetett ünnepnappá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06