Harmadszor is lemaradt Beckhamről...
Szujó Zolit újra kikosarazta a világhírű sztár!
A sportriporter elkeseredett, de nem adja fel - Szujó Zoltán már harmadszor maradt le David Beckham-ről. Hiába próbálta mikrofonvégre kapnia az AC Milan sztárját.
Képekben a mindig mosolygós Szujó Zoltán! 
Szujó Zoltán hiába fente a fogát David Beckham-re. A sportriporter a tegnapi, AC Milan-Magyar Ligaválogatott barátságos mérkőzésen harmadszorra próbálta mikrofonvégre kapni a világsztárt, sikertelenül.
– Kétszer járt már korábban Magyarországon, akkor sem jártam szerencsével. Nagyon sajnálom, hogy most sem jött össze, mert a Milan sajtófőnökétől kaptam egy ígéretet, hogy vagy a szünetben, vagy pedig a mérkőzés végén, hosszú évek várakozása után meginterjúvolhatom Beckham-et. De ő egyszerűen nem akart nyilatkozni, a sajtófőnök pedig széttárta a kezét, és azt mondta, akkor nem tud mit csinálni – mesélte Zoli az RTL Bulvárnak.
A sportriporter szerint a híres focistának a tegnapi meccsen legalább annyi szimpatikus megnyilvánulása volt, mint ahány ellenszenves.
– Ez érződött a szurkolók reakcióin is. Ronaldinho és a vezetőedző azonban nagyon kedvesnek bizonyult, nem lehet okunk panaszra. De természetesen, ha Beckham negyedszerre is ellátogat hozzánk, akkor ugyanúgy mindent megpróbálok majd, hogy végre interjút készíthessek vele - ígérte Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


