Mozdulatlanul feküdt a színházigazgató
Súlyosan megsérült - Arccal zuhant a mélybe Alföldi Róbert!
Mélybe zuhant Alföldi Róbert a Bárka Színház kedd esti előadásán, a művész súlyos sérüléseket szenvedett - írta csütörtöki számában egy néző beszámolója alapján a Blikk.
Színész, rendező, színház-igazgató: Alföldi Róbert 
Alföldi Róbert a cikk szerint két méter magasból zuhant arccal a színpadra. A Nemzeti Színház főigazgatója a Koldusoperában alakítja Bicska Maxit. A baleset az akasztási jelenetben történt.
Az a heveder csúszott szét, amellyel Alföldi testét a zsinórpadláson lógó kötélhez rögzítik egy karabinerrel.
A színész-rendező egy percig mozdulatlanul feküdt, majd a saját lábán hagyta el a színpadot, de a tapsra már nem tudott visszajönni, mentő vitte kórházba.
Törése nincs, zúzódott a mellkasa, bordái és a lába is, de már hazamehetett. A Bárka Színház kivizsgálja az ügyet - mondta a lapnak Seress Zoltán, a teátrum igazgatója.
Mint minden munkahelyi baleset esetében, a színháznak is készítenie kell jegyzőkönyvet a történtekről.
Beszélni fogunk azokkal az emberekkel, akik a részt vettek a díszlet építésében - nyilatkozta a direktor, aki maga is játszik a Koldusoperában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


