Meghökkentő szakítás!
Peller Mariann: Ott csaltak meg, ahol elvesztettem az ártatlanságom
A csinos műsorvezető kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan is lehet őt meghódítani - De a múltban történt, kellemes és nem túl szép emlékeket egyaránt felidézte.
Képekben a csinos műsorvezető, Peller Mariann! 
Az első szerelem még az óvodában történt, és tizenegy éves volt, amikor egy osztálytársa beleszeretett. "Jártak" is, ám Peller Mariann, akinek igazán nem jött be a srác, a második napon pofon vágta...A szőke lány mellé a suliban mindig a tipikus rosszfiúkat ültették, ő pedig általában beleszeretett padtársába.
Az első komoly szerelem 16 évesen toppant életébe, a 24 éves Brúnó személyében. Előtte egy másik sráccal próbálkozott Mariann, de sajnálja, mert így tőle kapta az első csókot. Az "igazit" azonban már Brúnótól. A románc két hónapig tartott.
Tizenkilenc évesen aztán összefutott a villamoson egy fiúval - 2 évig tartó szerelem lett belőle. Vele vesztette el ártatlanságát, de sajnos később a srác éppen abban az ágyban csalta meg őt mással. Mariann mégis úgy látja: sokat köszönhet ennek a kapcsolatnak.
A műsorvezető most is randizgat, de az igazi még nem jött el számára - az ismertség pedig nem könnyíti meg a dolgát. Mariann nem tagadja: őt "le kell vadászni", határozottnak lenni. Ha gyerekkori álmára gondol, három éven belül meg kéne ismernie leendő férjét. Két gyermekre vágyik - árulta el a Star magazinnak.
Peller Mariannról nemrég elterjedt, hogy már meg is találta a szerelmet, méghozzá "házon belül".
A Fogd a pénzt és fuss! sztárja és az Aktív műsorvezetője, Somogyi Zoltán ugyanis többek szerint remekül kijön és egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
A szoros barátság azért is került a figyelem középpontjába, mert nem ugyanannak a csatornának dolgozik a két televíziós.
Somogyi a felvetésre nem titkolta, hogy valóban jó kapcsolatot ápol Mariannal, és sokat találkoztak mostanában, különösen a Juventus rádióban. Ez nyilvánvalóan okot adhat pletykára - vélekedett Zoltán.
A műsorvezető azt sem tagadta, hogy nagyon szimpatikus, kedves lánynak találja a szőke sztárt, aki mindenkihez barátságosan szól és ha kell, biztatja.
Peller Mariann hasonlóan jó véleménnyel van Somogyi Zoltánról.Nagyon kedvesnek tartja, a mosolya is elnyerte tetszését.
Az pedig különösen, hogy véleménye szerint a munkáját is nagyon hozzáértő módon végzi - szögezte le a szőkeség nemrég.
Zoltán a régimódi udvarlás híve, és elmondása szerint Mariann is szereti, ha meghódítják. Kezdésnek nem rossz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


