Állati
Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
Nem mindennapi téli szállást választott magának egy apró pele: egy csizmában aludt el, és a Bükki Nemzeti Park munkatársával történt egyeztetés után úgy döntöttek, hagyják is ott pihenni tavaszig.
2026.09.24 10:19ma.huKülönös vendégről számolt be a Szeretemhelyi Pupákok Facebook-oldala: egy apró pele egy csizmát választott magának alvóhelyül, és úgy tűnik, esze ágában sincs egyhamar kiköltözni belőle.
A kis állat olyan mozdulatlanul aludt, hogy egy ideig még attól is tartottak, elpusztult. Később azonban kiderült, hogy valószínűleg csak megkezdte téli pihenőjét.
„Tegnap délután volt egy pár óra, amíg azt hittem, hogy kilehelte a lelkét, de szerencsére úgy néz ki, hogy csak eltette magát télire” – írták.
A megtaláló a Bükki Nemzeti Park egyik munkatársával is egyeztetett, hogy biztosan ne ártsanak az állatnak. A beszámoló szerint végül abban maradtak, hogy a pelét nem zavarják meg: a csizmával együtt a raktárban maradhat tavaszig.
A rögtönzött téli szállást egy magasabb polcra tették, mellé pedig némi ennivalót is készítettek arra az esetre, ha a kis lakó időközben felébredne.
Ha minden a tervek szerint alakul, tavasszal, amikor a pele magától felébred, szabadon engedik.
Addig pedig a csizma eredeti gazdájának valószínűleg másik lábbelit kell választania.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Őrizetbe vették Susan Sarandont a Netanjahu elleni New York-i tüntetésen
- 18:39 Nyomozás indult Orbán János Dénes százmilliós kifizetései miatt
- 16:17 Matrac és szeméthegy az út közepén - rendet követelnek a nagytétényi iparterületen
- 14:41 Már a hókotrókat is bevetették a Transzfogarasi úton - videó
- 12:40 Elaludt otthon, az albérletben maradt a drog és több mint 6 millió forint
- 10:19 Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
- 8:14 2045-re milliószorosára nőhet az emberi intelligencia egy neves jövőkutató szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


