Két hónapja tart a románc - esküvő lesz?
Lakatos Krisztián eljegyezi 13 évvel idősebb barátnőjét
Két hónapja szerelmes a Megasztár döntőse - Választottja tizenhárom évvel idősebb nála, Lakatos Krisztiánt azonban ez nem zavarja, sőt. Gyűrűvásárlást tervezget.
2009.03.19 12:45ma.hu - Fotó: megasztar.tv2.huMegtalálta az igazit Lakatos Krisztián? A fiatal énekes immár két hónapja lángol egy Heni nevű hölgyért. Fél éven belül szeretné eljegyezni 31 éves kedvesét: úgy érzi, a lány olyan mint ő. Egy személyben a haverja, barátja és szerelme.
A fiatalok egy egyetemi koncerten találkoztak először. Mint kiderült, a sztár az utolsó számnál lesétált a színpad elé, ahol Heni szabályosan az ölébe hullott. Krisztián nem is teketóriázott: odament hozzá, átkarolta és neki énekelt. A koncert után telefonszámot cseréltek. Heni a munkája miatt sajnos hazánk és Németország közt ingázik, így keveset lehetnek együtt, de száz százalékig megbíznak egymásban - adta hírül a Star magazin.
Lakatos Krisztián bízik benne, hogy a jövőben minél több időt tölthetnek együtt a párjával - alaposan meg kell szerveznie azonban az életét, hiszen hamarosan stúdióba vonul elkészíteni a lemezét.
A fiatal sztárt nemrég felfedezte egy jó amerikai kapcsolatokkal rendelkező menedzser, aki felkarolná őt, s könnyen lehet, hogy a magyar sztár nemsokára álmai városában, Las Vegas-ban is felléphet.
Krisztiánnak nem okozna gondot, ha egy időre az Egyesült Államokba kéne költöznie - jól beszél angolul, jövőre, úgy néz ki, a felsőfokú nyelvvizsga birtokosa lesz.
Egy nagybátyja pedig Washingtonban él, így a lakhatás sem lenne gond az első időszakot tekintve. Krisztián bízik abban, hogy külföldön is sikere lehet.
Nemrég elárulta: ha valóban megvalósul az álma, és nemsokára angolul énekelhet, egy dalt mindenképpen előad majd magyarul, a hazája előtt tisztelegve.
Lakatos Krisztián egyébként a közelmúltban elmondta: a Megasztár győztesével, Király Viktorral is gondolkodnak közös lemezen.
Kapcsolódó írások:
- Lakatos Krisztiánnak senkire sincs ideje, csak magára!
- Hoppá! Lakatos Krisztiánt viszik az amcsik?
- Hoppá! Lakatos Krisztián sikerét a bátyja nyúlja le?
- Lakatos Krisztián a böllérfesztivált, Király Viktor a komolytalant nem tudja elképzelni
- Bedőltek nekik! Lakatos Krisztián és a csapat átverte a médiát!
- Ajjaj - Lakatos Krisztián durván beszólt Fekete Dávidnak!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


