Bulvár
Szokatlan jelenségre figyeltek fel a bálványosi Csiszárfürdőn
Néhány nap alatt szürkéről fekete színre változott a bálványosi Csiszárfüdő egyik medencéjének vize. A jelenség mögött álló okokról szakértők számoltak be a Székelyhonnak.
2025.04.20 06:10ma.huSzokatlan színváltozás lepte meg a Csiszárfürdő látogatóit: a borvízmedencék közül a Hammas, amely eddig szürkés vizéről volt ismert, március végétől sötét, csaknem fekete árnyalatot öltött. Bár más medencéknél – például a Csokoládés vagy a Timsós esetében – korábban is észleltek kisebb színárnyalatbeli eltéréseket, ilyen mértékű változás még nem történt. Az eset először a közösségi médiában keltett élénk érdeklődést, sokan földtani változásokat, sőt vulkáni aktivitást sejtettek a háttérben. A valóság azonban jóval földhözragadtabb, mégis éppoly izgalmas.
Taierling Péter, a Csiszárfürdő egyik tulajdonosa szakértők segítségét kérte, akik vízmintát vettek a medencéből. A laborvizsgálatok egyértelművé tették: a Hammas fekete színét vas(II)-szulfid kicsapódása okozza. Emellett kisebb mennyiségben mangán-szulfid is jelen van, ami szintén hozzájárulhat a sötét árnyalathoz.
Zsigmond Andrea kémikus, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem adjunktusa elmondta, hogy a Hammas vize erősen reduktív, magas sótartalommal és jelentős mennyiségű hidrogén-szulfiddal bír – ez utóbbi segíti elő a vas kicsapódását. A mérések szerint a víz oldott vas(II) koncentrációja korábban 17 mg/l volt, most viszont eléri a 83 mg/l értéket. Szűrés után a víz sárgás árnyalatot mutat, amely a fekete, finomszemcsés csapadékkal keveredik.
Kis Boglárka, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem geológusa szerint a jelenség természetes eredetű, semmi jele nincs fokozódó vulkanikus aktivitásnak. A térségre jellemző szén-dioxid feláramlás, amely mállasztja a talajt és a kőzeteket, elősegíti az ásványok és ionok oldatba kerülését. A március közepétől beindult csapadékos időszak során vélhetően egy vasban gazdag forrás vize keveredett a Hammashoz, ami a színváltozáshoz vezetett.
Bár a látvány szokatlan, a Hammas gyógyhatásából semmit sem vesztett. A kénhidrogén tartalma továbbra is magas, meghaladja a 200 ppm értéket, ez biztosítja a víz bizsergető hatását, amelyet sok fürdőző kedvel. Sőt, a Hammas nemcsak összetételében, hanem hőmérsékletében is különleges: a Csiszárfürdő medencéi közül ez a leghidegebb, mindössze 4-5 °C-os.
A Csomád vulkáni térség borvizei évszázadok óta ismertek gyógyhatásukról. A borvízmedencék keletkezését a terület mélyéből feltörő szén-dioxid és kénhidrogén gázok, valamint a különböző ásványi anyagokat oldó vízmozgások okozzák. A Torjai Büdös-barlang, a Büdös-hegy és a mofetták mind olyan természetes gázömlések, amelyek a Csomád szunnyadó vulkánjának aktivitására utalnak – ám ezek teljesen természetes, hosszú ideje fennálló jelenségek.
A Csiszárfürdő forrásai igazi színkavalkádot kínálnak. A sárgás színű Timsós, az okkerszínű vaskicsapódásos vizek, a zöldes algatartalmú Vér-fürdőmedence, vagy a tejfehér elemi kénnel teli medencék mind a természet változatos ásványi összetételének eredményei. A Hammas most épp feketében pompázik – de hogy meddig tart ez az állapot, az a természet újabb rejtélye.
Aki tehát mostanában ellátogat a Csiszárfürdőre, egy különleges, ritkán látható természeti jelenség tanúja lehet – és egyben élvezheti a változatlanul jótékony hatású gyógyvizek erejét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06