Vetkőzött a boltban a showman
Győzike közszemérmet sértett!
Győzike és a Romantic ismét Amerikába mennek, de remélik, ezúttal nem jön értük a rendőrség - Katinka beszámolt legutóbbi, Egyesült Államokbeli kiruccanásukról.
2009.03.18 06:45rtlbulvar.huKatinka, a formáció egyik alapító tagja a Cool Live műsorában közelgő, Egyesült Államokbeli kiruccanásukról számolt be.
A Romantic ugyanis hamarosan ismét repülőre száll, hogy immáron harmadik alkalommal szórakoztathassák az USA-ban élő magyarokat.
Az énekesnő elmondta, mindhárman nagyon várják az utazást, a cél pedig ezúttal New York és Miami, ahol kint élő honfitársaink felkérésére jótékonysági koncertet adnak majd. Bea asszony ez alkalommal nem tart velük, amit Katinka eleinte furcsállt.
– Régen is mindig ott volt velünk, de azért így is elleszünk valahogy! – jegyezte meg viccesen, hiszen biztos abban, hogy Győzike így is gondoskodik a felhőtlen hangulatról és a felejthetetlen élményekről.
Legutóbb is így tett. Kiderült, a Gáspár család feje az előző útjuk során – minő meglepetés – óriási bajba került.
– Éppen egy harlemi bevásárlóközpontban shoppingoltunk. Ott nincsenek próbafülkék, nem szokás felvenni a holmikat. Győzi nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a dolognak, ezért a bolt közepén levette a pólóját, hogy felpróbáljon egy másikat. Nem sokkal később jött a biztonsági őr és kidobta az épületből közszeméremsértésért!
Hasonlóan mókás eseményekre most is számítanak formáció énekesnői, Katinka és Anna, hiszen úgy tervezik, most is sok időt töltenek majd vásárolgatással.
Kapcsolódó írások:
- Durva! Az énekes szerint csak a rasszisták nézik a Győzike-show-t!
- Videóval: Koporsóból akar élni Győzike!
- "Szeretnék én akkora válságban lenni, mint Győzi!" - Katinka elszólta magát!
- Döbbenet! Győzikét lehülyézte a saját apja!
- Győzikét és Beát szeretettel várják a disznótelepen
- Durva - Győzike a teljes vagyonát eltőzsdézte?!
- "Győzi csak játszótérnek használja a zenekart" - Az exmenedzser kitálal!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


