Színes
VV Kriszti lett a ValóVilág 11 győztese
Idén újra női győztese lett a realitynek.
2023.03.06 07:41ma.hu106 nap után vasárnap este véget ért a ValóVilág 11. szériája. A fináléra az eredeti, 15 villalakóból mindössze 3 maradt, miután szombat este a nézők szimpátiaszavazáson kiejtették VV Renit: VV Kriszti, VV Melina, valamint VV Rico. Utóbbi távozott a leghamarabb a stúdióból, övé lett ugyanis a harmadik hely, egyúttal azonban a legjobb férfi játékos címe is. Ezzel egyértelművé vált, az évadot ezúttal is, immáron zsinórban harmadjára egy hölgy fogja megnyerni, a VV-történelmének első női döntőjében - írja az Index.
VV Kriszti és VV Melina hangos és indulatos szótacsája után az utolsó percekre visszatérhettek a villába, ahol aztán kihirdették az eredményeket. Magabiztos előnnyel, 60-40 százalékos arányban végül a párbajra sosem küldött VV Kriszti lett a ValóVilág 11. győztese, emellett pedig a 36 millió forintos fődíj tulajdonosa.
A lány sikítva, teljes extázisban vetette a kanapéra magát, majd érezelmes búcsút vett az elmúlt hónapokban otthonául szolgáló villától.
"Nem tudok mit mondani, felfogni nem tudom még, ami történt. Köszönöm, hálásan köszönöm" - mondta VV Kriszti, aki utána Karinthy Frigyes Előszó című művéből szavalt el egy részletet, majd kiabálva szaladt ki végleg a luxusbörtönből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06