Nem tűnt el a showman
Cáfolja Friderikusz ügyvédje, hogy rendőrökkel kerestetnék a tévést
A korábbi hírekkel ellentétben cáfolja Friderikusz Sándor jogi képviselője, hogy rendőrökkel kerestetnék a televízióst és azt is, hogy a showman-nek nem sikerült kézbesíteni címére a bírósági idézést.
2009.02.19 12:25A napokban olyan hírek jelentek meg a bulvársajtóban, hogy Friderikusz Sándor nem vette át a Pálffy István ügyvédje által küldött bírósági idézést. A küldemény azzal érkezett vissza a feladóhoz, hogy ismeretlen helyre költözött a címzett, és most rendőrökkel kerestetik a tévést.
Friderikusz Sándor jogi képviselője, Dr. Gazdag Beáta azonban most a Blikk című bulvárlapban cáfolta mindezt.
Tájékoztatása szerint ugyanis Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese elmondta, hogy nem érkezett meg a BRFK-hoz a bíróság hivatalos felkérése, vagyis a rendőrök nem keresik a televízióst.
Cáfolta azt is, hogy nem siekrült volna kézbesíteni Friderikusz címére a per idézését, mely Pálffy Istvánról szól. Nemrég megjelent kötetében a showman többek között azt állítja, hogy Pálffy nem egyszer ittas állapotban vezette az Jó estét, Magyarország című műsort.
Dr. Gazdag Beáta a Blikk-ben tájékoztatást adott arról, hogy Friderikusz Sándor kedden maga hívta fel a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezetpjét, és értesítette őt a posta- és lakcíméről, amely 19 éve ugyanaz.
Friderikusz Sándor jogi képviselője arról is értesítette a lapot, hogy Pálffy István ügyvdéje olyan címet adott meg a bíróságnak, ahol a showman nem élt soha és nem is tartózkodott ott.
Az eredeti ügyvédi felszólítás tértivevényén nem állhatott a tévés aláírása, miután az sosem juttott el hozzá - írta közelményében Dr. Gazdag Beáta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


