A magyar fitnesszguru mindent feleségére iratott!
Réka éjszakákon át sír Norbiért!
Egy váratlan esemény miatt összes vagyonát feleségére íratta és átgondolta életét. A magyar fitneszgururól korábban már tudtuk, hogy gerincproblémái vannak gyermekkora óta, de az egészséges életmód királya szívbetegséggel is küzd. Ráadásul úgy, hogy eddig nem is tudott róla.
2009.01.14 07:00rtlbulvar.hu– " A szívbillentyűm nem működik rendesen, az elhasznált vér visszafolyik a friss közé, emiatt a szív folyamatosan nagyobbodik, majd egyszer megáll.
Fél évvel ezelőtt derült ki teljesen véletlenül, amikor megvizsgáltattam magam, többek között ultrahanggal is, ekkor látták meg ezt a rendellenességet a szakemberek ."– mondta Schobert Norbi a Reggeliben.
A házaspár aggódik!
Réka éjszakákon át sírt, miután kiderült a betegség. A házaspár második nászútra indult az események után, Norbinak időre volt szüksége, hogy megeméssze a hallottakat, miután az orvosok közölték vele a hírt, és azt is, hogy azonnal műteni kell.
Ezt Norbi nem vállalta, más taktikát választott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


