Újra összeállna az együttes?
Győzi 50 milliót veszített - a Romantic-al hozná be?
Úgy tűnik, Gáspár Győzőnek mindig akad egy mentő ötlete - A Győzike show véget ért, ám a hírek szerint a családfő újra zenéből szeretne megélni.
Képekben Győzikéék mindennapjai 
Két évvel ezelőtt feloszlott a Romantic zenekar, de lehetséges, hogy most újra színpadra áll. Győzike nagyjából 50 millió forintot veszített, amikor nemrég kiderült, hogy az RTL Klubon futó show-ja beláthatatlan ideig nem jelentkezik a képernyőn.
A Romantic újraindulásában Völgyi Zsuzsi nem akar részt venni, szólólemezével foglalkozik, de Katinkára nem fog haragudni, ha rábólint az ajánlatra. A showman egyelőre nem kommentálta a Romantic összeállásáról szóló információkat - adta hírül a Napi Ász.
Völgyi Zsuzsi és Katinka annak idején zokon vette, hogy Győzőnek fontosabb lett a show-ja, mint a zenekar, amit ők az életünknek tekintettek. Úgy gondolták, nem lehet "két lovat egy fenékkel" megülni.
Ha nem tudták megbeszélni gondjaikat és akadt egy kis konfliktus, a showman azonnal azzal fenyegetőzött, hogy kiszáll az együttesből.
Győzőnek akkortájt a családjában is akadtak zűrök, hiszen összekülönbözött a szüleivel, jó ideig nem beszélt az édesanyjával.
A Romantic két énekesnője számára a zenekar jelentette a megélhetést, így attól féltek, nem tudják miből fenntartani magukat, ha az együttes feloszlik.
Azóta már saját lemezben gondolkodnak a lányok; Katinka első szólóalbuma a nyáron jelent meg, jelenleg második videóklipjének előkészületei folynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


