Balogh Imi és Pataki Szilvi reménykedik
Megkapják a lehetőséget? - Eszenyi két megasztárnak is segítséget ígért
A legutóbbi Megasztár két versenyzője is kapott ígéretet a Vígszínház új igazgatójától - Eszenyi Enikő segítséget ajánlott nekik karrierjük egyengetéséhez.
2009.01.05 09:10Pataki Szilvit, aki a top 15-ből esett ki, Eszenyi Enikő azzal vígasztalta, hogy segíteni fogja, ha valóban színésznő szeretne lenni.
Szilvi a Napi Ásznak elmondta: azóta már beszélgettek, és Eszenyi számít rá a következő évad zenés darabjaiban, valamint Böhm Györgynek is szól majd.
A Vígszínház újdonsült igazgatónője az egyetemi felkészülésében is segíteni fog neki, mesélte Szilvi, mivel a színművészetire szeretne járni - árulta el a lapnak a Megasztáros.
A Napi Ásznak Balogh Imi is mesélt arról, hogy Eszenyi Enikő a tehetségkutató fináléja előtti héten, egy közös Megás vacsorán ígért neki segítséget.
Egy cseh írónő darabjában képzelte el Imit, akire véleménye szerint nagyon ráillene az egyik szereplő karaktere. A darab próbái márciusban kezdődnének, a bemutató szeptemberben lenne.
Balogh Imi elmondta, hogy a vacsora óta nem került szóba a darab, de ő biztos benne, hogy Eszenyi hamarosan keresni fogja - adta hírül a Napi Ász.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


