Közösség
Michael Douglas Genesis-díjat kapott Izraelben
Michael Douglas Oscar-díjas amerikai színész csütörtök este Jeruzsálemben átvette Benjámin Netanjahu miniszterelnöktől a zsidó Nobel-díjnak is nevezett Genesis-díjat.
2015.06.19 10:44MTIA családjával már több napja Izraelben tartózkodó Douglas a Háárec című újságnak elmondta, hogy az elismeréssel járó egymillió dollárt a vegyes vallási hátterű családokból származó gyermekek zsidó közösséghez való közelítésének elősegítésére fogja felajánlani.
A díj ünnepélyes átadásán Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy elkötelezett a zsidó nép egysége mellett, és mindent elkövet a közösségeket megosztó vagy legitimitásukat megkérdőjelező törekvések ellen.
Michael Douglas elmesélte a Háárecnek, hogy elnyeréséig nem hallott erről a díjról és meglepetésként érte a kitüntetés, mert soha nem érezte magát a zsidó közösség elismert tagjának, mivel csak édesapja, Kirk Douglas amerikai színész zsidó, édesanyja, Diana Dill színésznő nem.
Az évente odaítélt új Genesis-díjat idén adták át másodszor, tavaly Michael Bloombergnek, New York volt polgármesterének ítélték oda. Az elismeréssel olyan hírességeket tisztelnek meg, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és elkötelezettséget mutattak a zsidóság és/vagy Izrael iránt is.
A megtiszteltetésről az orosz zsidó üzletemberekből álló Genesis Jótékonysági Csoport dönt, akik elsősorban az orosz zsidók identitást erősítő programjait támogatják. Douglas szerint helyes döntés, hogy hírességeknek adják a díjat, mert ők nagyobb figyelmet kapnak a médiától, és ezért többekhez eljut üzenetük.
A zsidóságát csak az utóbbi években hangsúlyozó Douglas 1987-ben kapott Oscar-díjat a Tőzsdecápák című filmben játszott alakításáért. Elmondása szerint sokáig az tartotta távol a zsidóságtól, hogy édesapja zsidó származása ellenére sokan nem tekintették zsidónak.
Noha édesapja ortodox zsidó családból származik, a vallási törvénykezés, a halacha szerint csak az számít a vallási közösség tagjának, akinek az anyja zsidó. A főként Amerikában elterjedt reform zsidó irányzat közösségei viszont zsidónak tekintik azt is, aki apai ágon született zsidónak.
Apja 1991-es helikopterbalesete fordulatot hozott életében, ezután elkezdte felfedezni zsidó gyökereit. A valláshoz később tovább közelítette Dylan nevű fia, aki, noha édesanyja, Catherine Zeta Jones nem zsidó származású, zsidó gyerekekkel barátkozott az iskolában, majd elhatározta, hogy héber iskolába jár és bár micvót, tizenhárom évesen a zsidó vallás férfitagjává avató szertartást tart.
Tavaly Michael Douglas családjával Izraelbe látogatott, és fiának a Siratófalnál rendezett bár micvó ünnepséget a média figyelmétől kísérve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06