Telefonon kértek segítséget a gyerekek
Pincébe zárta és éheztette a négy gyerekét - így büntette őket
Szerencséje volt a négy gyermeknek: anyjuk nem vette észre, hogy egyiküknél ott maradt a mobiltelefon, igaz, az csak segélyhívásra volt alkalmas, de nekik pont erre volt szükségük a pincében.
2015.04.27 16:00ma.huSzándékosan, büntetésből zárta be egy teljes napra a négy gyermekét egy nő Philadelphiában, a 9, 10, 12 és 13 éves gyerekeket a tűzoltók szabadították ki. A NY Daily News közlése szerint a tűzoltók a ház második emeletén tudtak behatolni, onnan mentek le az alagsorba, ahol akkor már közel 24 órája ültek a gyerekek étel és ital nélkül, sőt, vécé sem volt, hogy a dolgukat legalább részben normális körülmények közt tudják elvégezni. A hatóságokat az egyik gyermek értesítette vasárnap délután fél 2-kor, aki a mobiltelefonjáról fel tudta hívni a 911-et - csak ezt az egy hívást tudta kezdeményezni a készülékkel.
A rendőrség által meg nem nevezett anya ellen nagy valószínűség szerint eljárást indítanak gyermekek elhanyagolása és veszélyeztetése miatt. Egy szomszéd azt mondta: látta, hogy szombat kora délután az anya vitatkozott a 12 éves lányával, nem sokkal ezután tűnt el mind a négy gyermek. "Milyen ember az, aki ilyesmit tesz a gyerekekkel?!" - tette fel a kérdést az egyik ismerősük a helyi tévé kamerái előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06