Beszorult a játszótéri hintába
Rossz példát mutatott: tűzoltók szedték ki a hintából a lányt
Három tűzoltó küzdött a játszótéri hinta alatt fekve, míg nagy nehezen sikerült kiszabadítaniuk egy 18 éves lányt - akkor már legalább egy órája ült megszégyenülve a játékszeren.
2015.04.23 22:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/digitalart
Egy teljes órán keresztül kuporgott a 18 éves lány egy gyermekhintába szorulva, mire feladta a büszkeségét és égő arccal felhívta a tűzoltókat, hogy szabadítsák ki onnan. A brit sajtó által csak Cody néven emlegetett ifjú hölgy Malmesburyben került szorult helyzetbe, amikor a kisöccsét kivitte a közeli játszótérre, és a gyermek kérésére beleült a hintába, hogy megmutassa, mennyire egyszerű használni. Csakhogy a hinta ülése kifejezetten a legkisebbek számára volt kialakítva, nemcsak hátul és oldalt lévő peremmel, hanem körben, a két láb közt egy kicsúszásgátló elemmel.
Cody kifejezetten vékony lány, így nem okozott neki nehézséget, hogy belehuppanjon a szűk ülésbe, ám pár perccel később riadtan döbbent rá, hogy nem tudja kihúzni a lábát a résből. Eleinte persze kitartóan próbálkozott, de egy óra elteltével kénytelen volt segítséget kérni. A tűzoltók csavarhúzókkal szerelték szét a hinta ülését, így Codynak már csak át kellett bújnia a csípőjére feszülő fémpánton, aztán a sikeres szabadulás végén a tűzoltók ismét összerakták a hintát, hogy a legkisebbek továbbra is ringatózzanak benne - de a nagyobbaknak nem ajánlják a használatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


