Tűzoltók szabadították ki a beszorult fiúcskát
Csapdába esett a kisfiú a vécében a játék kézszárító miatt
A tűzoltók segítségét kellett kérniük a szülőknek, miután kisfiuk annyira belefeledkezett egy játékba, hogy észrevétlenül beszorult a fal és a vécé tartálya közé, és mire feleszmélt, már nem tudott kiszabadulni.
2015.01.13 12:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/winnond (Képünk illusztráció!)
Jamie Smart olyan, mint a legtöbb ötéves kisfiú: rajong mindenféle elektromos szerkezetért, szülei ezért meglepték őt egy kézszárítónak kinéző játékdobozzal, amit a mosdó és a vécé közé tettek fel a falra. Az angliai Sale-ben élő kisfiú minden vécézés után úgy tett, mintha megszárítaná a kezét a dobozzal, ám a minap annyira belefeledkezett a játékba, hogy közben egyre jobban befurakodott a kis testével a fal és a vécé közé - mígnem teljesen csapdába esett és sehogy sem tudott kiszabadulni onnan. Csak a feje látszott ki a tartály fölött, ahogy riadtan pislogott a szüleire.
Anyja, a 38 éves Alison Smart és 44 éves apja, Martin először leszedték a földszinti fürdőszoba ajtaját, aztán a vécéülőkét, végül a tartályt is leszerelték, de hiába, Jamie annyira beékelődött a szűk résbe, hogy még így sem tudták kihúzni őt. Nem volt más lehetőség, kénytelenek voltak a tűzoltókat értesíteni, akik profibbak az efféle mentésekben, de még nekik is kemény dió volt, hogy úgy csavarják ki Jamie beszorult testét, hogy közben a kisfiú ne sérüljön meg, az egyik tűzoltó a padlón hasalva próbált hozzáférkőzni.
Végül hosszas küzdelem után sikerrel jártak, és Jamie megúszta néhány karcolással és zúzódással a kalandot, amin ma már mindannyian nevetnek, de anyja elmondása szerint a mentést Jamie végigordította. "Teljesen mindegy, mit csináltam, képtelen voltam kiszedni onnan, és ez volt az a pillanat, amikor pánikba estem" - magyarázta Alison. Ráadásul a végén még kárpótolták is a kisfiút a nagy riadalomért: megengedték neki, hogy bemenjen a tűzoltóautóba és még egy sisakot is nyomtak a kobakjára.
"Kicsit idiótának éreztük magunkat, amiért a tűzoltókat kellett kihívni, de nagyszerűek voltak, nagyon nyugodtak, és átvették az irányítást a helyzetben, amit szeretnénk megköszönni" - mondta a megkönnyebbült anya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


