Tűzoltók szabadították ki a fiatalt
"Szomjas" volt, üvegvisszaváltóba szorult a feje
A tűzoltóknak kellett kimenteniük a szó szerint szorult helyzetbe került fiatal nőt. Bár nem árulta el, hogy került a feje az újrahasznosítóba, a mentőegység úgy sejti, italt próbált keresni.
2014.10.20 12:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Gualberto107
Egy automata üvegvisszaváltóba szorult a feje egy 19 éves fiatal egyetemistának az angliai Solent Egyetem hallgatói központja közelében, és mivel képtelen volt magától kiszabadulni, a barátai kénytelenek voltak a tűzoltóság segítségét kérni. A mentőcsapat szóvivője szerint Chelsie Redwood hajnali 3:29-kor dugta a fejét a szerkezetbe, a gyanú szerint azért, mert az előzőleg elfogyasztott alkohol után többre vágyott, és azt hitte, a gépben lévő üvegekben talán talál valamit. A tűzoltók ennél jobbat nem tudtak kitalálni, a lány viszont nem volt hajlandó elárulni, mit keresett a feje a gépben.
A tűzoltóknak nem kellett szétvágniuk a gépet, némi külső segítséggel végül Chelsie kiszabadította magát, és szemmel láthatóan megkönnyebbült a furcsa eset után. "Soha többé nem csinálok ilyet" - fogadkozott, bár az nem egyértelmű, hogy mire gondol: soha többé nem mászik be üvegvisszaváltóba, vagy soha többé nem akar alkoholt inni...
Kapcsolódó írások:
- Falba szorult a kutya, mikor egy macskát kergetett, amelyik egy egeret...
- Fűrésszel kellett levágni a gyűrűt... a péniszéről!
- Több százan feszültek a metrónak: beszorult utast mentettek ki
- Szorult helyzetbe került a betörő, kicsi volt a lyuk a falon
- Óriásvaginába szorult a diák, a tűzoltók nem találták viccesnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


