Egy gyereket holtan szült, azért nem büntették meg
Hat újszülöttjét fojtotta meg, élete végéig börtönben marad a nő
Hat újszülött lányát megfojtotta, a hetedik eleve holtan jött világra, állítólag a drogfüggőség miatt "úgy érezte, nem tudja majd felnevelni" a gyerekeket. Most élete végéig egy cellában sínylődhet a nő.
2015.04.21 10:00ma.hu
Bűnösnek vallotta magát hat újszülött lányának meggyilkolásában a Utah állambeli Pleasant Grove-ban élő nő, akit a bíróság ezután életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt. A 40 éves Megan Huntsman a legsúlyosabb kiszabható büntetést kapta az állami bíróságtól. A sorozatgyilkos már februárban beismerte a bűneit és azt mondta, vállalja a felelősséget a halálesetekért, de a bíróság csak most hozott ítéletet.
A háromgyerekes nő bevallotta, hogy súlyos metamfetanim-függő, emiatt úgy érezte, nem tudná felnevelni az újszülötteket. A babákat közvetlenül a megszületésük után gyilkolta meg, majd az apró testeket ruhába tekerte, beletette egy műanyag zsákba, végül a csomagokat egy-egy dobozba rejtette. Később kiköltözött a házból, de a holttesteket hátrahagyta. A tetemeket a nő férje találta meg, akivel évek óta elhidegültek már egymástól és most válni készültek.
A kislányokat a nő 1996 és 2006 között szülte meg. A férjét, egyben a gyermekek apját, Darren Westet épp 2006-ban ítélték 8 év börtönre kábítószerrel kapcsolatos bűnök miatt, és mikor 2014 áprilisában kiszabadult, akkor fedezte fel a garázsban lévő dobozok hátborzongató tartalmát. Egy hetedik holttest is előkerült, de róla a boncolás során megállapították, hogy már akkor halott volt, amikor megszületett, így azt nem számították fel a nő ítéleténél.
Az egyelőre nem világos, hogy Huntsman hogyan tudta eltitkolni mind a terhességét, mind a szülését, főleg egymás után hét alkalommal, de a gyilkosságok megrázták a csendes, többségében mormonok lakta település életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06