Le kellett szedálni az őrült nőt
Kis híján megette az újszülöttjét az elmebeteg anya
Csak egy erős nyugtatóinjekcióval tudták megállítani az orvosok az elborult agyú nőt, aki a kórházban rátámadt a 3 napos kisbabájára és meg akarta enni őt - előzőleg semmi nem utalt az elmebajra.
2014.12.05 08:00ma.huHa nem lép a szobába épp akkor a nővér, talán tragédiával is végződhetett volna a friss anya elméjének megbomlása, aki három nappal korábban hozta a világra a gyermekét. Az asszonyt a dél-kínai Shenzhen városban találták meg, az utcán törtek rá a szülési fájdalmak, de sikerült még időben a kórházba juttatni. A szülés után a gyermekével együtt egy kórterembe fektették, közben pedig megpróbálták felvenni a kapcsolatot a családjával.
Eleinte semmi nem utalt a közelgő bajra, de amikor a harmadik napon Liu Tianlun nővér belépett a szobába, döbbenten látta, hogy a fiatal anya a fia karját harapdálja. A nővér azonnal segítségért kiáltott, majd megpróbálta elvenni a nőtől a kisbabát, de erre az anya még erősebben szorította a picit és nemcsak hogy nem volt hajlandó elengedni, de még inkább harapta a karját.
"Rettenetesen sokkoló volt, a baba karja súlyosan megsérült, és nemcsak mély sérüléseket szenvedett, hanem rengeteg véraláfutás is keletkezett a harapások következtében. Szerencsére az orvosoknak sikerült valamit a nő fogai közé nyomni, hogy megállítsák az újabb harapást és aztán kipeckelték az állkapcsát. Ezt követően a nő kapott egy nyugtatót, a babát pedig átvitték egy biztonságos helyre" - közölte a kórház szóvivője.
A rendőrség nyilvánosságra hozta a 24 éves nő személyazonosságát. A közlemény szerint Li Zhenghua terhességéről tudott a család, de az anyja kidobta őt az utcára, miután állítólag Li "furcsán kezdett viselkedni". Arról azonban sem a várandós nő, sem a család többi tagja nem értesített senkit, hogy egy baba érkezése várható és lehet, hogy Linek segítségre lesz szüksége. Amikor rátaláltak vajúdás közben az utcán, már hetek óta ott élhetett, és a szülési fájdalmak is jó ideje megkezdődhettek.
A kórház orvosai most megpróbálják kivizsgálni, mi késztethette kannibalizmusra a nőt, a gyermek sorsa viszont egyelőre bizonytalan, mert bár ismert az apa személye is, a jelek szerint esze ágában sincs elfogadni és felnevelni a gyermekét - számolt be az Austrian Times című hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06