A "dínók hazájában"
Dinoszaurusztojásokra bukkantak az útépítők
Negyvenhárom megkövesedett dinoszaurusztojást - köztük egy 13 centiméter átmérőjűt - találtak útépítők Dél-Kínában. Hogy pontosan mely dinoszaurusz fajta maradványai kerültek elő az útfelújítás közben, azt a Kínai Tudományos Akadémia szakértői fogják megállapítani.
2015.04.20 14:18MTIA Kuangtung tartományi Hojüan, amely magát a "dinók hazájának" nevezi, már több hasonló lelettel büszkélkedhet, de a helyi dinoszauruszmúzeum igazgatója szerint ez volt az első alkalom, hogy a város közepén bukkantak az őslények nyomaira - számolt be róla a Chinanews.com hírportál.
Tu Jan-li elmondta, hogy a tojások közül 19-et teljesen épen sikerült megmenteni az utókor számára. Hogy pontosan mely dinoszaurusz fajta maradványai kerültek elő az útfelújítás közben, azt a Kínai Tudományos Akadémia szakértői fogják megállapítani.
Az első, 1996-os dinoszauruszleletet követően mintegy 17 ezer dinómaradványt, köztük dinótojásokat találtak a térségben. Azt feltételezik, hogy a várost körülvevő homokkőágyban továbbiak rejtőzhetnek, s ezért a városvezetés úgy döntött, hogy ha ilyenekre bukkannak, az adott helyen azonnal leállítják az építkezést.
A 3 milliós lélekszámú Hojüan 2005-ben a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült több mint 10 ezer dinoszaurusz tojásával. Azóta tizenegy megkövesedett dinoszauruszcsontvázat és csaknem 170 lábnyomot is kiástak itt. Valamennyi leletről azt állítják, hogy a Kréta kor idejéből származnak, 65 millió évesek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


