Utólag akart biztosítást kötni, lebukott
Trükközött a biztosítással, bíróság előtt a csaló
Bíróság elé állítottak egy férfit, aki még tavaly nyáron törte össze a kocsiját - állítása szerint pont aznap, ahogy a biztosítása életbe lépett, a rendőrök szerint viszont trükközött az időponttal.
2015.03.06 10:03ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Kittisak
Egészen a bíróságig jutott egy pennsylvaniai férfi biztosítási csalásának ügye, akit a hatóságok azzal vádolnak, hogy "elfelejtette" bejelenteni a balesetet a szerződéskötés előtt. A 33 éves Michael Traveny múlt év augusztusában, a jelentések szerint 21-én szenvedett balesetet Duncansville-ben, szinte rögtön azután, hogy megvásárolta a használt járművet, ám nem jelentette be a karambolt, hanem hazament és az interneten megkötötte a kocsira a biztosítást.
Másnap 3900 dolláros kárigényt nyújtott be, azt állítva, hogy a baleset csak azt követően történt, hogy a biztosítás életbe lépett - olvasható az Altoona Mirror című lapban. Az ügyészek viszont a bizonyítékok alapján meg vannak győződve arról, hogy a baleset a szerződéskötés előtt következett be. A bírósági tárgyalás első meghallgatási napját március 17-re tűzték ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


