Korábban is bántalmazta a nagynénje a kisfiút
Derékszíjjal verte halálra a 3 éves unokaöccsét a nő
Nem először bízták a nagynénje felügyeletére a 3 éves kisfiút, annak ellenére, hogy a szülők tudták, hogy előfordult, hogy verte a gyermeket. Ezúttal azonban utoljára támadt rá: a fiúcska belehalt.
2015.02.26 20:00ma.hu
Holtan találták a brooklyni otthonában a 3 éves kisfiút, akit szülei a nagynénje gondjaira bíztak, ám a jelek szerint a nő halálra verte a védekezni képtelen kisgyereket. Az orvosokat a nő barátja értesítette a Brownsville-ben lévő apartmanból szerdán délután fél 2 körül, amikor megérkezvén ott találta az élettelen gyermeket - közölte a rendőrség a NY Daily News című lappal. A mentősök megállapították, hogy a kis Ethan Ali már a helyszínen meghalt, a testén látható nyomokból pedig arra következtetnek, hogy egy derékszíjjal agyonverték őt. A 21 éves nagynéni a kisfiú anyjának a nővére, egyelőre őt gyanúsítják a gyilkossággal.
A kisfiú nagyapja, Leroy Ali elmondta a sajtónak, hogy már többször panaszkodott Christen "Ninee" Dale-re és a nő barátjára, amiért derékszíjjal verték meg. "Minden alkalommal ezt tették. Ütötték-vágták, mindig megsérült" - mondta a nagyapa. "Övvel verték, én mondtam, hogy hagyják abba." A gyermek apja a nagyapától értesült a tragédiáról, az anya pedig csak délután 5 órakor tudta meg, mi történt, miután hazaért a munkahelyéről, és a rendőrség a lakásában kereste.
A kisfiú halálának pontos okát mindazonáltal csak azután lehet száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, ha már elkészült az igazságügyi boncolás eredménye. A szomszédok állítólag megdöbbentek az eset kapcsán, és nem értik, hogy a bájos, barátságos és élénk kisfiút, aki mindig szeretett játszani, hogyan bántalmazhattak ilyen brutálisan. A kisfiú otthona fölött lakó szomszéd, a 47 éves Jeanette Rivera azt mondta, semmit nem hallott, amit eléggé furcsának tart, és csak a rendőrök kivonulására figyelt fel, akik elmondták neki, hogy bántalmazták a gyermeket.
"Megkérdeztük, jól van? Azt mondták, már meghalt" - idézte fel a szomszéd nő a beszélgetést. A családról viszont azt mondta, a szülők - főleg az anya - nagyon csendesek voltak, néha látták őket, a gyermek anyja gyakorta a kórházi ápolónői köpenyét viselte, de igazán senki sem ismerte őket, hiába látták többször a kisfiúval együtt a játszótéren: nem nagyon barátkoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06