Szimfonikusokkal áll színpadra a legendás zenész
Zorán lesz A Dal második középdöntőjének extra fellépője
A döntő előtti utolsó adáshoz, a második középdöntőhöz érkezik szombat este A Dal, melynek extra fellépőjeként Zorán áll színpadra az MR Szimfonikusokkal szombat este.
2015.02.20 20:00ma.hu
Közel egy évig tartó 2014-es turnéja után Zorán idén sem pihen és belevág egy 17 állomásos koncertsorozatba március 3. és május 21. között. Szűk három hónap alatt 14 hazai – köztük öt budapesti –, és három szlovákiai előadásra kerül sor. Ráadásul a Művészetek Palotájában március 8-án a tervezett egy helyett két koncertet ad Zorán, miután az estére meghirdetett időpontra pillanatok alatt elfogytak a jegyek.
Az énekesnek a felkészülés közepette azonban még arra is van ideje, hogy extra fellépőként A Dal második középdöntőjében színpadra álljon: szereplése az után következik, hogy lement az összes versenyben részt vevő produkció és a kapott pontszámok alapján már látható, ki lesz a három biztos továbbjutó.
Zorán előadása alatt a nézők már szavazhatnak azon kedvenceikre, akiket negyedikként szeretnének bejuttatni a döntőbe. A finálé nyolcas mezőnye a most szombati adás végére alakul ki, az előadók pedig már csak egy lépésre lesznek a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon való megmérettetéstől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06