Két kiló szőrt vágtak le az ebről
Ez már kegyetlenség: öt órán át kellett nyírni az elhanyagolt kutyát
Több órájukba telt az állatorvosoknak és a szakképzett kutyakozmetikusoknak, hogy megszabadítsák az elhanyagolt loboncától a kutyát, amelyik még most is retteg az érintéstől.
2015.02.16 20:00ma.hu
Bentley, a si-cu fajtájú kutya most pont úgy néz ki, mint egy egészséges eb, ám a látszat csalóka: a kutyának eddig számtalan borzalmat kellett elviselnie, és bár fizikailag már kezd rendbe jönni, a lelke még alighanem sokáig sérült lesz. A kutyát február 8-án adta le a tulajdonosa egy állatmentő központban az angliai Melthamben, a bozontos szőre tele volt benzinnel és olajjal. A szakembergárda öt órán keresztül borotválta, mire rendezett külsőt adtak a szerencsétlen jószágnak, de még mindig összerezzen, ha valaki megpróbálja megsimogatni, és nem engedi azt sem, hogy levegyék róla azt a kis kabátkát, amit az altatásban végzett orvosi ellátás után ráadtak.
A menhely 60 éves vezetője, Kathy Trout elmondta, hogy majdnem elsírta magát, mikor meglátta az állatot. "A szőre nagyon hosszú és csapzott volt, mint a nemez, a lábai pedig olyanok, mintha fatörzsek lettek volna vegyszerrel átitatott bundába csomagolva. Olyan volt, mintha olajban és benzinben úszott volna, és rettenetesen büdös volt. Bentley-t a tulajdonosa adta át nekem. Egy vadonatúj, tiszta és fényes négykerék-hajtású kocsit vezetett, és aztán átadta nekem ezt a büdös rémséget - pórázon persze, mert hozzá sem ért" - mesélte elborzadva az állatmentő.
Trout nem tagadta, hogy egy állatot ilyen állapotban hagyni már bűncselekménynek számít, mégsem akar a rendőrségre menni miatta, az idejét nem pazarolja erre, inkább arra koncentrál, hogy Bentley újra teljesen egészséges kutya legyen. "Egy hatalmas kutya volt, mikor megérkezett, körülbelül mint egy corgi. Most, hogy a bundája eltűnt, egy apró kis valamivé vált" - magyarázta tovább a megmentője, elárulva, hogy összesen két kilónyi csimbóktól szabadították meg az ebet. Reményei szerint hamarosan visszakerül a rendes kerékvágásba, a központban most 16 másik kutyával él, de azon vannak, hogy mielőbb egy új - és megbízható - tulajdonost találjanak Bentley-nek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06