Teste 85 százaléka megégett a taser miatt
Rendőrök miatt égett össze a férfi
Részegen keveredett összetűzésbe a rendőrökkel, de arra senki sem számított, ami a sokkoló bevetése után történt: a férfi ruhája tüzet fogott és teste 85 százaléka súlyosan megégett.
2015.02.10 22:00ma.hu
Fotó: taserstungun
Megúszhatta volna egy egyszerű pénzbírsággal, vagy legfeljebb pár hónapnyi börtönnel, ha nem próbál elmenekülni, most azonban az életéért küzd egy virginiai férfi, aki már soha nem lesz a régi. A 26 éves Miles November ittasan ült volán mögé, és amikor a rendőrök megpróbálták megállítani, a férfi menekülőre fogta. Az egyre őrültebb száguldásnak egy kisodródás vetett véget, November kocsija többször is megpördült, majd úgy kellett őt kiszabadítani a roncsok közül.
Ám a részeg férfinak ez nem szegte a kedvét, továbbra is megpróbált ellenállni a rendőri intézkedésnek, míg végül az egyik tiszt nem látott más megoldást, mint bevetni az elektromos sokkolót. Arra azonban senki nem számított, hogy a ruha, amit a férfi viselt, a szerkezettől lángra kap, és a tűz pillanatok alatt beborította a férfit. Utóbb a vizsgálat kiderítette, hogy nem a ruha anyagával volt a gond, hanem azzal, hogy a balesetben és az azt követő hadakozásban a férfi öltözéke érintkezésbe került a kocsiból kiömlő benzinnel, és ez vezetett a tragédiához.
Jelenleg a gyanúsított válságos állapotban van, teste 85 százaléka súlyosan megégett - közölte a férfi családja a WTVR televíziócsatornával. "Lehet, hogy rossz a híre, de ő egy emberi lény, akit sokan szeretnek. Senki sem érdemli, hogy ez történjen vele" - mondta egy hozzátartozó. Ami a rossz hírt illeti, valóban nem túlzás: Novembert két korábbi alkalommal tartóztatták már le ittas vezetés miatt, és számtalan más alkalommal büntették meg ugyanezért. Bűnlajstroma 2007-ig nyúlik vissza, akkor kapták el és börtönözték be először, aztán cserbenhagyásos baleset okozása miatt büntették meg, második letartóztatására pedig azután került sor, hogy bántalmazott három rendőrt. Ez utóbbi esetnél a véralkoholszintje a megengedett kétszerese volt - adta hírül a WTWR.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


