Gyermekbántalmazással vádolják az anyát
Sokkolóval próbált gyereket nevelni - most börtönben a nő
Sokkolóval próbálta engedelmességre szoktatni a 3 éves kisfiát egy nő, ám a végén ő kapott sokkot - szerencséjére csak mentálisan -, amikor kiderült, akár börtönbe is kerülhet.
2014.12.01 18:00ma.hu
Sokkot kapott, mikor közölték vele, hogy akár börtön is várhat rá, de még így sem fájt annyira a floridai nőnek a hír, mint amennyire a 3 éves fiának fájhatott az elektromos fegyverrel történő "nevelés". A 30 éves Ramona Braswell ellen gyermekbántalmazás vádjával indított eljárást a St. Petersburg-i rendőrség, miután szombaton letartóztatták. A gyerek karján állítólag szemmel látható sérülést okozott a sokkoló.
A nő kifizette az 5000 dolláros óvadékot, így most szabadlábon védekezhet, de nem sok jóra számíthat a tárgyaláson, mert már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, idén májusban például lopás vádjával tartóztatták le, de ennek eredményét a rendőrség nem közölte a nyilvánossággal. Egyelőre a gyermekről sem árultak el további információkat, beleértve a kicsi nemét vagy azt, hogy az anya ellen indult eljárás lezártáig hol helyezték el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


