Mit kezdene 620 millióval?
Dr. Dre a történelem legjobban fizetett zenésze
Eladta a Beatst az Apple-nek: nagyrészt ennek köszönheti, hogy 620 millió dollárt keresett az idén.
2014.12.14 22:00ma.huA Forbes év végi sikerlistája szerint Dr. Dre 620 millió dollárt keresett az idén - és ezzel a történelem eddigi legjobban fizetett zenészévé vált. A rapper szemkápráztató pénzügyi sikeréhez persze szókimondó szövegei mellett az nagyban hozzájárult, hogy tulajdonostársaival együtt hárommilliárd dollárért eladta a Beats Electonicsot az Apple-nek.
Nagyot kaszálhatott, hiszen a második legjobban fizetett zenész, Beyoncé „csak 115 millió dollárt keresett, pedig az iTunes-on kapható albuma pillanatok alatt platinalemezzé vált, és egész évben teltházas koncerteket adott.
A lap összesítése szerint Beyoncét az Eagles, Bon Jovi és Bruce Springsteen követi a legjobban kereső sztárok rangsorában. A tavalyi lista első két helyezettje a pár éve elhunyt Michael Jackson és az örök díva Madonna volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


