A nyomozás akadályozása volt a legsúlyosabb vétke
Fél év börtönt kapott, miután ellopta Paul Walker Porschéjának darabjait
Bár önmagában a lopás is elég komoly vétségnek számított, a fiatal férfi tettét tovább súlyosbította, hogy az alkatrészek ellopásával akadályozta a színész tavalyi halála körülményeinek felderítését.
2014.12.10 18:00ma.hu
Hat hónap börtönbüntetésre ítélte a kaliforniai fellebbviteli bíróság Anthony Janow-t, aki ellen még tavaly indult eljárás egy lopás miatt. A nagy sajtóvisszhangot az váltotta ki, hogy a 26 éves fiatal annak a Porschénak a roncsaiból emelt el néhány darabot, amellyel nem sokkal korábban a Halálos Iramban filmsorozat főhőse, Paul Walker végzetes balesetet szenvedett. A tolvajt az ellene folyó nyomozás lezárta után idén augusztusban állították bíróság elé, mert megsemmisített a baleset szempontjából fontos bizonyítékokat és ezáltal akadályozta a rendőrök munkáját.
A börtönbüntetés mellett Janow három évig próbaidő alatt fog állni, akárcsak bűntársa, a 19 éves Jameson Brooks Witty, akit augusztus 14-én ítéltek el, ő hat hónapot szintén az egyik megyei börtönben tölt el - adta hírül a NY Daily News. Az autóroncsok közül hiányzó darab ellopása után Witty a Twitteren tett közzé egy fotót, rajta a piros tetőelemmel és egy felirattal, miszerint ez Paul Walker kocsijának az egyik darabja, és akkor emelték el, amikor a vontatóautó megállt egy piros lámpánál.
Paul Walker 2013. november 30-án szenvedett halálos balesetet, amikor egy általa szervezett jótékonysági vacsoráról hazafelé tartva egy barátja, Roger Rodas felajánlotta, hogy elviszi egy körre a vadonatúj, Porsche márkájú sportautójával. A jókora sebességtúllépés miatt azonban a sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, ami előbb egy lámpaoszlopnak, majd egy fának csapódott, és még mielőtt bárki odamehetett volna segíteni a két férfinak, szinte pillanatok alatt lángba borult. A népszerű színész 40 éves volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06