Egy parkból lopta el egykor a lobogót
Sosem késő megbánni: 40 év után adta vissza az ellopott zászlót
1976-ban egy felújítás alatt álló épületről kapta le egy tolvaj a mintegy 200 éves amerikai zászlót, nem kis felfordulást okozva ezzel a tettével. A lobogó most visszakerült a jogos tulajdonosához.
2014.12.08 10:06ma.hu
Majdnem 40 év telt el azóta, hogy a manchesteri Weston Observatory tetejéről elloptak egy amerikai zászlót, mialatt az épületet éppen felújították. A tolvaj az éj leple alatt egész egyszerűen csak felmászott az állványzatra és minden különösebb nehézség nélkül kikapta a helyéről a 200 éves relikviát. Az eset annak idején nagy felfordulást okozott a közösség életében, de mivel a zászló sokáig nem került elő és a tolvaj kilétére sem derült fény, a lopást végül belepte a feledés homálya.
Egészen mostanáig, amikor is különös csomag érkezett a Manchester Historian Associationnek címezve. A feladó nem írta rá a csomagra a nevét, csupán annyit lehet tudni, hogy Arizonából indította útnak a küldeményt, a dobozban pedig a rég elfeledett zászló volt, és egy bocsánatkérés a "Manchester megtévedt fia" aláírással. "Megbántam, hogy évekkel ezelőtt ezt tettem, és bocsánatot kérek az önzőségemért. Gondoskodtam, hogy a zászlót megőrizzem, míg vissza tudtam juttatni, hogy elfoglalhassa a méltó helyét Manchester örökségének részeként" - áll a levélben.
A hagyományőrző egyesület vezetői abban bíznak, hogy a zászlót vagy egy kiállításon mutathatják be, vagy esetleg újra az obszervatóriumon lengedezhet. "Ki tudja, ki volt az, aki ezt tette, mindenesetre mi hálásak vagyunk neki, amiért visszaadta" - közölte Jeff Barraclough, az egyesület megbízott igazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06