A szajréval együtt fotózták le a betörőt
Fárasztó betörés volt, el is aludt az ágyban a tolvaj
Nehéz és legfőképp fárasztó munka lehet a betörés, nem csoda hát, ha az egyik szorgos besurranó úgy érezte, ráfér egy kis pihenés. Úgy talált rá a bejárónő: békésen szunyókálva a hálóban.
2014.09.11 08:00ma.hu
Fotó: Sarasota Megyesi Seriffhivatal
Még akkor is mélyen húzta a lóbőrt a betörő, amikor megérkezett a helyszínre a járőr, és a fényképezésre sem ébredt fel - ennél jobb bizonyítékot ritkán kapnak a nyomozók és az ügyben eljáró bíróság. A floridai Nokomiban ténykedő betörőt a takarítónő fedezte fel, amikor megérkezett a megbízója lakásába, és legnagyobb meglepetésére a számára vadidegen Dion Davist találta a hálószobában. A 29 éves férfi mellett már ott volt egy nejlonzacskóban az a kupac ékszer is , többségükben aranyak, amit a jól megérdemelt pihenése után magával szeretett volna vinni.
Bár a takarítónő hívására érkező rendőrök a fotózás után felébresztették, most lesz ideje kipihenni magát: igaz, hogy csak betöréssel vádolták meg, mert valójában a lopásba beleszólt az alvás és így nem vitt el semmit a házból, mégis börtönbe zárták, ahonnan csak 10 ezer dollár óvadék fejében szabadulhatna - számolt be a Herald Tribune című lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


