Nem tudott kimenekülni az égő házból
Öt stroke-ot élt túl, a lakástűz győzte le a nagymamát
Az öt stroke sem tudott kifogni a 67 éves asszonyon, de amikor házában felcsaptak a lángok, a mozgásában súlyosan korlátozott nő nem tudott kimenekülni és az égési sérülésekbe belehalt.
2014.11.30 20:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Naypong
Ötször játszotta ki a halált, amikor újra és újra túlélte az egészségét súlyosan károsító stroke-ot, de ezúttal nem kerülhette el a sorsát: az otthonában felcsaptak a lángok, és mire sikerült kimenekíteni a 67 éves nagymamát, már nem tudták az életét megmenteni. A bronxi Dolores Townsend otthonában pénteken délután 4 óra körül ütött ki a tűz, mindössze egy órával azután, hogy elment tőle a háziápoló. A korábbi egészségügyi problémái miatt az asszony nem tudott kimenekülni a házból, a tűz erejét viszont jól jellemzi, hogy még a mentésben részt vevő egyik tűzoltó és a mentőcsapat egy tagja is kisebb sérüléseket szenvedett.
"Ez annyira sokkoló... Még nem tudok beszélni" - mondta az áldozat lánya, a 49 éves Shiree Townsend. A nő a háziápoló-szolgálatot okolja, mert a nővér óraszámát lecsökkentették, így maradhatott egyedül az idős, ágyhoz kötött beteg. A tűz okáról egyelőre nem sokat lehet tudni, mindössze annyit, hogy épp a hálószobában keletkezett, de a tűzoltók szerint nem utal semmi bűncselekményre - számolt be a NY Daly News.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


