Hálaadás
Együtt evett farkas a báránnyal
Különleges vacsorát költhettek el New York jótékony gazdagjai hajléktalanok társaságában.
2014.11.29 17:00ma.huA két világ találkozására a Szent Bertalan Templomban került sor Manhattanben, ahol a nem mindennapi, gyertyafényes hálaadásnapi vacsoráért a jómódúak 100 dollárt fizettek. A szervező, Edward Sunderland atya szerint az esemény hihetetlen siker volt és azt reméli, az egész országra kiterjedő mozgalom lesz ötletéből.
A vacsorán körülbelül 500 fő vett részt a feldíszített asztalok mellett, a hagyományos hálaadás napi fogásokból – sült pulyka, krumplipüré, tökös sajttorta - álló vacsorát a The New York Palace és a Waldorf-Astoria séfjei készítették. A hangulatról zongora és szaxofon gondoskodott. „Mikor felszolgálták az ételt, mindannyian egyenlővé váltunk” - mondta az egyik résztvevő.
Sunderland szerint az esemény remek alkalom volt, hogy a jótékony adakozók kellemes körülmények között találkozzanak azokkal, akinek adományaikkal segítenek. A vendégek között voltak ügyvédek, befektetők, igazgatók, tanárok, szociális munkások, írók és zenészek. Ráadásul nem mindegyikük volt gazdag, sokan úgy gyűjtötték a pénzt, hogy kifizethessék a vacsorát. Minden asztalnál egy jól felkészült ember segítette a kapcsolatok kialakulását.
Ami igazán meglepő, hogy milyen sok hasonlóság van a két csoport tagjai között – vélekedett Sunderland. Sok gazdag ember szenved mentális betegségektől, függőségtől nagyjából hasonló arányban, mint a hajléktalanoknál.
Volt, aki kicsit aggódott, hogy kényelmetlen lesz a helyzet, de aztán kiderült, lényegesen jobb volt, mint egy olyan céges vacsora ahol az ember halálra unja magát. A szerencsétlen sorsú vendégek között volt olyan, aki már tíz éve az utcán él, de elmondásuk szerint egy éjszakára úgy érezhették nem hajléktalanok többé.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


