Megdőlt a prédikálás rekordja
Lelkész ennyit még sose beszélt egyszerre!
Ugyan a hivatalos megerősítésre még várni kell, alighanem új világrekord születésének lehettek tanúi egy floridai városban, ahol a helyi pap több mint 2 napon keresztül szünet nélkül beszélt.
2014.11.13 20:00ma.hu
Több mint két napon keresztül, egészen pontosan 53 órán és 18 percen keresztül állt a szószéken a floridai David Douglas és csak mondta, mondta megállás nélkül - pontosabban annyi szünettel, amennyit a Guinness Rekordok szabályzata megenged. A leesburgi lelkész múlt pénteken reggel 7-kor kezdte a Biblia bemutatását a Genesistől és vasárnap 12:21-kor fejezte be a Jelenések Könyvével.
A szabályok értelmében minden órában öt percnyi szünetet tarthatott, de ha nem használta fel, akkor átvihette a következő órára, így szerezhetett magának hosszabb pihenőidőket is. A kísérletet élőben is figyelemmel követhették a hívei és a neki drukkoló tömegek egy internetes oldalnak köszönhetően, ahol folyamatosan sugározták a beszédet - nem utolsó sorban pedig ez dokumentációként is szolgál a Guinness hitelesítéséhez. A rekordkísérlet egyúttal jótékonysági akció is volt, a szervezők a felajánlott több mint 90 ezer dolláros bevételt a függőségek kezelésére ajánlják fel - számolt be a Tampa Tribune című lap.
A pap az indiai Vickrant maharadzsától vette el a rekorder címet, ő 48 órát és 31 percet beszélt végig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06